nb1.hu

NB II-es klubhoz igazolt.

Az NB II-ben érdekelt Budafok közleménye:

"Az új szezonra készülő csapatunk már négy mezőnyjátékost igazolt a nyáron, az ötödik szerzemény pedig a kapuba érkezik: Gundel-Takács Bence a Budafok játékosa!

A 2 méter magas, 24 éves hálóőr korábban az Újpestet és a Videotont is erősítette, legutóbb pedig a horvát NK Jarun Zagrebben futballozott. Bence a mai, Ajka elleni felkészülési mérkőzésen már be is mutatkozott csapatunkban, az első 45 percben ő védte a kapunkat.

"Sok játékost ismerek a csapatból, örülök, hogy Budafokra kerültem. Nagyon pozitívak az első benyomásaim a klubbal kapcsolatban, ez a jövőben is alighanem így lesz majd, főleg, ha még inkább megismerem a többieket, erre remek alkalom lesz majd a szlovéniai edzőtábor.

Örömmel igazoltam a Promontor utcába, remélem minél komolyabb célokért harcolhatok majd a csapattal és jó teljesítménnyel segítem majd az egyesületet. A mai edzőmeccsen már a bemutatkozáson is túl vagyok, első mérkőzésnek úgy érzem, nem volt rossz, de biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is!" –  mondta el honlapunknak legújabb szerzeményünk."

Névjegy
Név:
Gundel-Takács Bence
Születési idő: 1998. április 6.
Klubjai: MTK, Puskás Akadémia, Újpest, Videoton, Győr, NK Jarun Zagreb

Gundel-Takács a HLSZ adatbankja szerint eddig 4 NB I-es mérkőzésen védhetett.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC