nb1.hu

Vidi: megszólalt a Sturmnak hatalmas gólt rúgó védő – videó

Szabics Imre szépeket mondott volt klubjáról.

Mint ismert, a MOL Fehérvár FC tegnap legyőzte vezetőedzője volt csapatát, a Sturm Grazot 2-0-ra. A találkozó után így értékelt a Vidi vezetőedzője:

“A mai napon is az volt a lényeg, hogy a meccsterhelést mindenki megkapja, de természetesen örülünk az eredménynek is, hiszen jól jönnek ilyenkor is a pozitív élmények. Nagyon hosszú időt töltöttem a Sturm Graz kötelekében, szép érzések kötnek a klubhoz és a városhoz is, hiszen a családom például most is ott él. Öröm volt találkozni a régi ismerősökkel a mérkőzés előtt, de most a Vidi sikeréért dolgozom a stábommal együtt, ez a legfontosabb számomra”

Az első gólnál Kodro lövése az egyik menteni igyekvő védőről került a kapuba, a másodiknál Heister nem teketóriázott, istenesen beverte a jobb felsőbe távolról.

„"A felkészülési mérkőzések mindig nehezek, mert ebben az időszakban sok edzés van a lábakban, így nem százszázalékos állapotban lépünk pályára. Ma egy nagyon erős Sturm Graz-cal, az osztrák első osztály második helyezettjével játszottunk, ami egy komoly teszt volt számunkra. Úgy érzem, jól teljesítettünk, koncentrált volt a csapat és nagyon kevés esélyt hagytunk az ellenfélnek a gólszerzésre. A 2-0-s győzelem mentálisan is fontos volt számunkra, hiszen egyre közelítünk a bajnoki rajthoz, és ez a mai jó teljesítmény további önbizalmat adhat mindenkinek. Ma is voltak kisebb hibáink, ezeket ki fogjuk elemezni, de úgy érzem, ha ezen az úton megyünk tovább, készen fogunk állni a tavaszi folytatásra” mondta a második gól szerzője.

ELLENFÉL-LES rovatában még a meccs előtti napokban a fehérváriak honlapja így mutatta be az ellenfelet:

„Az osztrák élvonal jelenlegi második helyezettje története során háromszor nyerte meg az élvonalbeli bajnokságot, 1998-ban, 1999-ben és 2011-ben, míg az Osztrák Kupát öt alkalommal, 1996-ban, 1997-ben, 1999-ben, 2010-ben és 2018-ban hódították el. A nagyobb trófeák mellett három Szuperkupa-aranyérem is díszíti a grazi klub dicsőségfalát.

Christian Ilzer együttese a 2020/2021-es szezont a negyedik helyen zárta, jelenleg a téli szünetben az osztrák élvonal második helyén áll, 14 ponttal az éllovas Red Bull Salzburg mögött és jobb gólaránnyal megelőzve a harmadik Wolfsberger AC-t. Legeredményesebb góllövőjük a szezonban az olasz Kelvin Yeboah, aki 11 góljával a bajnokság góllövőlistájának a második helyén áll, ugyanitt csapattársa, az osztrák Jakob Jantscher követi 9 találattal. A korábbi ghánai válogatott Tony Yeboah unokaöccse azonban ellenünk már biztosan nem lép pályára, hiszen a napokban leigazolta a Genoa. Az Osztrák Kupában nem sikerült hasonlóan jól a Sturm szereplése, mint a bajnokságban, az idei kiírásából 2021 októberében a Ried 2-1-es győzelmmel ejtette ki őket.

Keretüket a transfermarkt.de 27,28 millió euróra becsüli, legértékesebb játékosuk a szlovén védekező középpályás Jon Gorenc Stankovic 3,5 millió euróval. Jelenleg négy felnőtt válogatott labdarúgójuk van: az osztrák Jakob Jantscher 23-szor, a georgiai (grúz) Otar Kiteishvili 25-ször, a szlovén Stankovic szintén 25-ször, a bosnyák Jusuf Gazibegovic pedig 21-szer lépett pályára hazája nemzeti csapatában.

Csapatunk vezetőedzője, Szabics Imre 1999 és 2003, valamint 2010 és 2013 között összesen 226 osztrák Bundesliga-meccsen lépett pályára a grazi csapatban, ezeken 57 gól és 29 gólpassz fűződik a nevéhez. 2011-ben osztrák bajnok lett a fekete-fehérekkel, kétszer nyertek ezüstérmet, valamint egyaránt szerepeltek a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is. Játékospályafutásának befejezése után Szabics Imre 2016 nyarától másfél évig asszisztens edzőként dolgozott a Sturmnál.

Friss igazolásunk, Peter Zulj is Grazban érte el karrierjének eddigi legnagyobb sikerét: 50 bajnokin 13 gólig és 21 gólpasszig jutott, oroszlánrészt vállalt a Sturm 2018-as Osztrák Kupa-győzelméből, a szezon végén pedig az év játékosának is megválasztották, de pályára lépett BL- és EL-selejtezőkön is.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC