nb1.hu

Vidi-Loki: Szabics nem érti, Carrillo a feleségének üzent – reakciók

A szurkolók véleménye is szóba került.

Mint arról beszámoltunk, a DVSC szombat este 2-1-re nyert a MOL Fehérvár FC vendégeként.

A lefújás után a két vezetőedző értékelt.

Szabics Imre (MOL Fehérvár FC): "Értetlenül állok a végeredmény előtt, nem tudom, hogy ezt a mérkőzést hogyan tudtuk elveszíteni. Gratulálok az ellenfelünknek, mert a győztesnek sosem kell magyarázkodnia. Nagyon komoly lehetőségeink voltak, a Debrecent az első félidőben ki kellett volna végeznünk. Nem vigasztal minket a sok helyzet, szomorúak vagyunk, hogy elveszítettük a találkozót. Az biztató, hogy a játékunk rendben volt, de szükségünk lenne arra, hogy ez eredményességgel párosuljon. Aki ilyen szakmát választ, az tudja, hogy a hasonló esetek előfordulhatnak, ha nem jönnek az eredmények (a szurkolók kritikája – a szerk.). Hiszek a csapatban, amely most egy átalakuláson megy keresztül. Szerettük volna ezt az időszakot zökkenőmentesen végigvinni, de a biztató játék mellé még egyelőre nem érjük el az elvárt eredményeket. Én hiszek abban, amit képviselek és hiszem, hogy három év alatt fel lehet építeni egy komoly dolgot. Addig csinálom ezt az egészet, amíg engedik."

Joan Carrillo (DVSC): "Nehéz mérkőzés volt, ahogy arra készültünk, sokat dolgozott a csapatom és büszke vagyok rájuk. Az utolsó percig hittem bennük, ahogy ők is magukban, ezért sikerült nyerni. A félidőben azt kértem a fiúktól, hogy küzdjenek, mert a döntetlen nem elég, ennek maximálisan eleget tettek. A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot, ezzel sikerült meghálálni a szurkolóknak, hogy folyamatosan támogatnak minket. Hrabina Alex rendkívül jó teljesítményt nyújtott, de kiemelhetném a két gólt szerző Szécsi Márkot is, a győzelem azonban egyértelműen a csapat érdeme. Különleges mérkőzés volt számomra, szép emlékek fűznek Székesfehérvárhoz, az otthonomként tekintek rá, ahogy Debrecenre is. A kapott gólnál eggyel kevesebben voltunk a pályán, ez azonban a futball velejárója, és szerencsére hamar sikerült egyenlíteni. A mai sikert szeretném a feleségemnek ajánlani, aki sajnos koronavírus-fertőzés miatt nem tudott ma itt lenni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC