nb1.hu

Vidi: aláírt a norvég középpályás – reakciók, részletek

Hivatalos bejelentés.

Az NB1.HU már december közepén jelezte, hogy Tobias Christensen a MOL Fehérvár FC-nél folytathatja a pályafutását.

A 22 éves norvég középpályás alá is írt a székesfehérváriaknál, íme, a klub bejelentése:

"A MOL Fehérvár FC és a norvég Valerenga megállapodásának értelmében csapatunkban folytatja pályafutását Tobias Christensen, aki hivatalosan az átigazolási időszak kezdetén, 2023. január 15-én csatlakozik klubunkhoz, azonban a két klub közötti megállapodás értelmében szerdától csapatunkkal kezdi meg a felkészülést.

Tobias Christensen 2000. május 11-én született a norvégiai Kristiansandban. Szülővárosában, a Vigor nevű együttesben kezdte pályafutását, itt már 2015-ben pályára lépett kupamérkőzésen az első csapatban. 2017-ben igazolt át az IK Startba, ahol a másodosztályban már 23 mérkőzésen pályára lépett, egy évvel később pedig már az élvonalban is alapember volt és megszerezte első gólját is a legmagasabb osztályban.

2019 nyarán a Moldéhoz igazolt, ahol a szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. Legutóbbi csapatát, a Valerengát 2021 tavasza óta erősítette, az elmúlt szezonokban folyamatosan a norvég élvonalban játszott a 180 centiméter magas védekező középpályás. Pályafutása során eddig 109 élvonalbeli mérkőzésen 8 gólt lőtt és 11 gólpasszt adott. A nemzetközi kupákban pályára lépett már Bajnokok Ligája-selejtezőkön, az Európa Liga csoportkörében és Európa Konferencia Liga-selejtezőkön is.

U16-tól U21-ig folyamatosan szerepelt hazája korosztályos válogatottjaiban, az U21-seknél 17 mérkőzésen 4 gól szerepel a neve mellett.

"Amikor hallottam a Vidi érdeklődéséről, utánanéztem a klubnak és úgy láttam, hogy ez egy remek lehetőség számomra, hogy első alkalommal kipróbáljam magam egy külföldi bajnokságban. A klubnál kiválóak a körülmények, szép a stadion és az edzőpályák is, egy kifejezetten ambiciózus klubról beszélhetünk, ezek döntöttek az ideigazolásom mellett. A csapatból eddig nem ismertem senkit személyesen, de már korábban is hallottam a klubról. Az angoltudásom rendben van, így a kommunikáció biztosan menni fog a csapattársakkal, valamint remélem, a magyar nyelvből is sikerül majd minél többet elsajátítanom, ezen a téren is megpróbálom kihozni magamból a maximumot. Elsőként szeretnék beilleszkedni és bekerülni a csapatba, és segíteni a klubot a céljai elérésben. Készen állok arra, hogy már az első mérkőzéstől a pályán legyek és remélem, hogy minél előkelőbb helyen fejezzük majd be a bajnokságot" – nyilatkozta honlapunknak a szerződés aláírása után Tobias Christensen.

“Tobias személyében egy fiatal, ambiciózus, de már számottevő tapasztalattal rendelkező játékos érkezett. Azt korábban sem titkoltuk, hogy a középpályát szeretnénk megerősíteni, új igazolásunkra védekezésben és támadásban is lehet számítani a pálya közepén. Nagy potenciált látunk benne, biztos vagyok benne, hogy hamar képes lesz beilleszkedni a csapatba és erősségévé válik a Vidinek”- mondta klubunk sportigazgatója, Juhász Roland.

Tobias Christensen szerződése 2025. június 30-ig érvényes és a 20-as mezben játszik majd."

A Vidi a 8. helyen áll az NB I-ben, és január 29-én a Kecskemét otthonában folytatja a bajnokságot.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC