nb1.hu

Véleményháború lehet Leekens kemény elemzése után

Csányi Sándornak is elmondta!

A leváltott szövetségi kapitány, Georges Leekens az M4 Sportnak elmondta, úgy érzi, félbe szakították a munkát, melyet elkezdett a magyar válogatottal, amely élén hosszú távra tervezett. Nem gondolja, hogy rossz munkát végzett volna, építkezni akart, az pedig nem működik buktatók nélkül.

A 69 éves belga nem kertelt, azzal kezdte, mennyire meglepődött és csalódott volt, mikor Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a menesztése mellett döntött, mert végig úgy érezte, hogy rengeteget dolgozott, minden szóba jöhető játékost megnézett és jó nagykövetként szolgálta a magyar labdarúgást.
 
„Amikor Storcktól átvettem a válogatott irányítását, akkor nagyon különleges és nehéz feladatom volt: ahhoz, hogy a játékosoknak visszahozd az önbizalmukat idő kell. Idő és türelem. A magyarok viszont nem türelmesek: egyből azt várják, hogy holnap már világbajnok legyél! Lépésről-lépésre kellett haladnunk: az első mérkőzésünk Kazahsztán ellen csapnivaló volt, a másodikon Skócia ellen már jobb volt, habár nem nyertünk, de felkészülési mérkőzésről volt szó. Fehéroroszországban már néztük az eredményt is, 1-1-et játszottunk, míg végül Ausztrália ellen nagyon jól ment a játék, két góllal is nyerhettünk volna akár. A felkészülési mérkőzések arról szólnak, hogy kipróbálj dolgokat. De itt fontosabbak voltak az eredmények, minthogy felépítsünk valamit.”
 
A neki jutó négy találkozó alatt rengeteg játékost hívott meg, az utolsó alkalommal öt U21-es labdarúgóra is számított. Nap mint nap ott volt Telkiben, hogy szemmel tartsa a korosztályos válogatottakat. „Profi vagyok, tudom, hogyan kell egy csapatot felépíteni, de kevés időt kaptam: én voltam a megfelelő ember a megfelelő helyen, de azt gondolom, hogy nem a megfelelő időben.” 
 
Ezt az állandó eredménykényszerrel magyarázta Leekens. „Szerettem volna megváltoztatni ezt a negatív gondolkodást, ezt félre kell tenni és időt adni a fiataloknak, nem pedig nyomást helyezni rájuk.”
 
 

null

null

 
„Szerintem nem az én hibám, hogy az elmúlt tíz évben a magyar labdarúgás nem ért el nagy eredményeket. Storck után nagyon nehéz volt lépésről-lépésre újraépíteni ezt a csapatot, de a fejlődés látszott, Ausztrália ellen már jól játszottunk a mi szintünkhöz képest. A bajnokságnak fejlődnie kell, a kluboknak a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában kellene szerepelnie, hogy a magyar válogatott ezeket a tapasztalatokat hasznosítani tudja. Kevesebbet kellene beszélnünk és többet dolgoznunk, én a magam részéről úgy érzem, hogy sokat dolgoztam a magyar labdarúgás fejlődéséért.”
 
Leekens azt is hozzátette, leváltása olyan szomorúságot okozott neki, mint még soha semmi. Nem számított rá, de nem neheztel senkire, csupa jót kívánt a válogatottnak és Magyarországnak, mert az itt töltött hónapjaiban végig otthon érezte magát.
 
„Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom megváltoztatni a labdarúgás szintjét, de azt tudom, hogyan készítsek fel egy válogatott csapatot. Ahogyan én távozok, az nem a helyes út. Az elnöknek is elmondtam, hogy ha sprintelni akarsz, ahhoz először el kell kezdened sétálni, majd futni, és azután sprintelhetsz. Én így látom a dolgot. Lépésről lépésre kell haladni, semmi szükség a kapkodásra. Nagyon sok munka lesz a csapattal. Pozitívabb hozzáállásra van szükség, hinnünk kell abban, hogy magasabb szintre emelkedhetünk. Azt, hogy világklasszis csapat lehetünk, már az első pillanatban el kell felejteni, de keményen kell dolgozni.”
 
Tapasztalatai átadásával szívesen az utódja, Marco Rossi rendelkezésére áll és üzent is a játékosoknak és a szurkolóknak is.
 
„Az elnöknek is mondtam, hogy bármikor hívhatnak, segíteni fogok, akár Rossi is felhívhat. Amikor Storckot váltottam, akkor négy órát ültem vele és beszélgettünk arról, mi történt, miért voltak ilyen magasak az elvárások, és arról is, hogy pár játékos visszavonult, ezért másoknak kellett felvállalnia a felelősséget. Az életben néha időre van szükség és nagyon keményen kell dolgozni. Ezt az üzenetet akarom átadni a játékosoknak és a szurkolóknak is, hogy legyenek türelmesek, és támogassák a csapatot, mert szükség van rá. Miért kell ilyen negatívnak lenni? A válogatottnak van jövője, pozitívan kell gondolkozni, és akkor megvalósíthatunk dolgokat. Ha csakis az eredményekre mész és nem próbálsz újítani, soha nem leszel sikeres. A sikereket csak változtatásokkal lehet elérni. Egyre többet és többet, keményen kell dolgoznod. Beszélni mindenki tud, de a sikerhez tenni is kell. Hiszek a fiatalokban és hiszek Magyarországban. Jártam itt 15 évvel ezelőtt, és a változások, amiken azóta keresztül ment az ország, rendkívül pozitívak. Az itt töltött idő alatt magyarnak, családtagnak éreztem magam. A sajtóval is nyitott volt a viszonyom, ahogyan a szurkolókkal és a játékosokkal is. Találkoztam a magyar klubok vezetőedzőivel, újfajta kommunikációs rendszert akartam kialakítani, de ehhez is idő kellett volna. Már nincs olyan problémánk a csapatokkal, hogy ne legyenek számunkra elérhetőek a játékosok júniusban. Vannak tehetséges fiatalok, de segíteni kell őket, és nem várhatjuk el, hogy egy nap alatt a csúcsra érnek. Az üzenetem a magyarok számára, hogy próbáljanak meg pozitívak lenni és élvezzék a labdarúgást. A futball nem egy negatív dolog, meg kell próbálni élvezni. Remélem, sikeresek lesznek a jövőben. Bármikor visszajövök Magyarországra, egyszerűen csak remélem, hogy végül lépésről lépésre sikerül megtalálni a megfelelő utat, hogy utána jöhessenek az eredmények is. A magyarok mentalitása kicsit hasonló a belgákéhoz. Belgium 2010 és 2018 között rengeteget lépett előre, de ehhez 7-8 évre volt szükségük, és el kellett követniük a tanulóhibákat, és a vesztesekből győztesek lettek. Ezen dolgozni kell, de remélem, önök is sikerrel járnak majd.”
 
A belga tréner elárulta, Katarból már kapott ajánlatot, de egyelőre nem tudja, hol folytatja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC