nb1.hu

Vb: reagált a szövetségi kapitány döntésére az FTC védője

Őszintén elmondta a véleményét.

Az NB I-ből Aissa Laidouni személyében mindössze egy játékos jutott el a katari világbajnokságra, az FTC futballistája a tunéziai válogatott keretébe került be. Előzetesen arra is jó esély volt, hogy Ryan Mmaee és Samy Mmaee is szerepelhet a vb-n, ám a marokkói nemzeti együttes szövetségi kapitány nem küldött meghívót a Fradi húzóembereinek.

Az ulloi129.hu jelezte, hogy Samy Mmaee reagált Valid Regragui döntésére.

"Őszintén szólva, az öcsém és én is meglepődtünk, amikor nem láttuk a nevünket a keretben. Nem értettük, mert két éven át ott voltunk a csapatban és mindent beleadtunk. Soha nem cirkuszoltunk és mindig ott voltunk, ha szükség volt ránk. Ráadásul jó szezont futunk épp, ezért még frusztrálóbb a dolog. Két és fél éven át dolgoztunk, Marokkót választottuk, ezt az országot akartuk képviselni, nem csak ezen a VB-n, hanem már jóval előtte is. Olyan afrikai országokba mentünk a csapattal, ahova sokan nem is akartak eljönni. Mindent beleadtunk, hogy eljussunk a VB-re, most mindez a munka veszendőbe ment, ez fáj. Két és fél év munka után nem keresett sem a szövetségi kapitány, sem a szövetség. Még egy hívás vagy egy üzenet sem jött. Jó lett volna meghallgatni az indokokat, bár nem hiszem, hogy sportszakmai okai vannak, mert a mostani a legjobb szezonom. Ilyen szempontból nem nagyon lehet minket hibáztatni, mi játszottunk a válogatott játékosok közül a legtöbbet, jó formában vagyunk. Ha más okok vannak, azt szeretném hallani. Két éven át harcoltunk, hogy ott lehessünk a VB-n és úgy érzem, hogy olyan embereket vittek ki a kárunkra, akik sportszakmai szempontból kevésbé érdemelték ezt meg. Meg vagyok győződve arról, hogy ez nem sport-döntés volt, a háttérben történt valami. Naivak voltunk, hogy csak a sportra figyeltünk. Megtisztelhettek volna annyival, hogy előre jelzik, nem visznek el, egy kis biztatás elég lett volna számomra.

 

Az új szövetségi kapitány, Valid Regragui úgy lépett hivatalba, hogy arról harsogott, milyen egyenes ember és mindig tisztán közli, mit gondol. De amikor a keret kihirdetése után hívtam, nem vette fel a telefont és nem is hívott vissza. Nem értettem a helyzetet. Nem hibáztatok senkit, de az nem tetszik, ahogy történt a dolog, a tisztelet számomra nagyon fontos dolog és most a tiszteletnek nyoma sem volt.

 

A család és a barátaink is figyelte a kerethirdetést és senki sem értette, miért született ez a döntés. Ryan az Afrika Kupán megsérült, a szezon végén megműttette magát, hogy 100%-ban készen álljon a VB-re, és most, amikor visszaszerezte a formáját, öt gólt szerzett három hét alatt, akkor teszik félre…" – mutatott rá a 26 éves védő, aki hozzátette, hogy ettől függetlenül szurkolni fognak a marokkóiaknak.

Samy Mmaee a mostani idényben 21 tétmeccsen jutott szóhoz az FTC-ben, a fellépésein két gólt szerzett, és kiosztott két gólpasszt is. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC