nb1.hu

Újra bejelentkezett a Fradi a román csapatkapitányért – részletek

Megerősítették, hogy folynak a tárgyalások.

Már télen szó volt arról, hogy Florin Tanase, a román ezüstérmes FCSB csapatkapitánya a Ferencvárosnál folytathatja a pályafutását.

A 27 éves, 12-szeres válogatott támadó középpályás akkor nem váltott klubot (pedig a hírek szerint a Fradi mellett a MOL Fehérvár FC is érdeklődött iránta), s noha 2025 nyaráig szerződés köti őt a bukarestiekhez, most úgy tűnik, válthat.

Tanase piaci értéke 5,5 millió euró, de a gsp.ro úgy értesült, a FCSB 3 millió eurót kér érte, amit a zöld-fehérek soknak tartanak, és először 2 millió eurós ajánlattal jelentkeztek. A játékos fizetési igényéről is szó van, hiszen Tanase havi 50 ezer eurót igényelne, a Ferencváros viszont a jelenlegi fizetéséhez közeli, azaz 30-35 ezer euró környéki összeget kínál neki.

Gigi Becali, a FCSB mindenese a gsp.ro-nak megerősítette a hírt.

"Azt ajánlottam a Ferencvárosnak, hogy adjanak 2 millió eurót érte most és még egy milliót, ha a következő években bármikor kvalifikálják magukat az európai kupákba. Egyelőre várom a választ, de az biztos, hogy amint július 16-án elkezdődik a bajnokság, Florin nem eladó. A szezon kezdete után senki sem hagyja el az FCSB-t. Ha addig megegyezünk és távozik, lesz időm új játékos hozni a helyére."

Tanase a 2021-22-es szezonban 36 tétmeccsen 20 gólt és 7 gólpasszt jegyzett. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC