nb1.hu

Újpest: visszatér a fiatal hátvéd – reakció

Újra az élvonalban bizonyíthat.

ÍME, AZ ÚJPEST HÍRE:

Fél év kölcsön után újra a IV. kerületben bizonyíthat

Január 1-ével visszatér csapatunkhoz Kovács Dominik. Fiatal hátvédünk a Kolorcity Kazincbarcikánál töltötte az őszi szezont, ahol egy mérkőzésen szerepelt a kezdő csapatban (a HR-Rent Kozármisleny ellen 1-0-ra megnyert kupa találkozón), valamint kétszer a kispadról szállt be a Merkantil Bank Ligában.

Dominik a kazincbarcikai időszakról így nyilatkozott:

“Először éltem Budapesten kívül és játszottam nem fővárosi csapatnál, nagyon érdekes volt megtapasztalni egy másik klub működését és megismerni egy új várost. Voltak a kalandnak pozitív és negatív részei is, de összességében nem bánom ezt a fél évet, hiszen sokat tanultam. Mentálisan megerősített ez az időszak, komoly tanulópénz volt. Láttam, hogy Újpesten volt egy szemléletváltás a szezon során, ahol a fiatalok jóval nagyobb szerepet kaptak. Remélem ez a tendencia folytatódik és nekem is lesz lehetőségem pályára lépni és gyűjteni a játékperceket. A legfontosabb, hogy egy lassan egy éve húzódó fájdalomtól most úgy tűnik, sikerült megszabadulni. Egy speciális kezelésnek hála megszűnt a vádlimban és a talpamban lévő fájdalom, aminek nagyon örülök. Ez természetesen hátráltatott edzésen és meccseken is és valószínűleg hatással is volt az őszi szezon alakulására.”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC