Hivatalos bejelentés.
AZ ÚJPEST KÖZLEMÉNYE:
"Aláírta szerződését klubunkkal Simeon Ajanah-Chinedu, aki legutóbb a montenegrói első osztályban futballozó OFK Titograd csapatát erősítette. Az előző évben alapembernek számított a podgoricai együttesnél, szinte majdnem minden bajnokin a kezdőben kapott helyet. Bemutatkozhatott a nemzetközi porondon is, a CSZKA Szófia elleni Európa Liga selejtezőben minden lehetséges percet a pályán töltött.
Az 78 kilós és 183 centi magas, éppen csak 20 éves nigériai védő a jövőben az 20-as számú mezben fog szerepelni. Miután minden papír aljára rákerült a szignója, így nyilatkozott oldalunknak:
„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, sok jót hallottam a városról és a klubról. A srácok kedvesek, hamar befogadtak, nagyon várom a közös munkát. Szeretnék minél előbb bemutatkozni, és bízom benne, hogy jó eredményeket fogunk együtt elérni.”
Simeon egyelőre, a jelenlegi jogszabályok miatt, nem állhat Predrag Rogan rendelkezésére, de mindent megteszünk, hogy mihamarabb pályára léphessen lila-fehér színekben.
Eredményekben és sikerekben gazdag éveket kívánunk nálunk, itt Újpesten!
Hajrá, lilák!"












