Pillér a magyar labdarúgásban.
Az egyetemes magyar labdarúgás egyik alappillére az Újpest és a Honvéd rivalizálása, általában bajnoki címek, dobogós és nemzetközi kupaindulást érő helyezések dőltek el a két csapat egymás elleni meccsein, vagy a bajnokságok közben végig tartó rivalizálásaik során.
A felek most is nagyon rivalizálnak egymással csak éppen a tét most az a ma délutáni találkozó előtt, hogy melyikük ne legyen kieső helyen a forduló után. Az Újpest jelenleg a 11., helyen áll 13 pontot szerezve eddig, míg a Honvéd 1 helyezéssel és 1 egységgel előzi meg.
A lila-fehérek 7 egymást követő mérkőzésen nem tudtak győzni, amiből persze kivette a részét a járvány is, de ez már gyakorlatilag mindegyik csapatot érintette.
Így a Honvédot is, ahol a tulajdonosi kör meglépte az edzőváltást, ami szinte egyből eredményességgel párosult, mert a Kisvárda elleni, idegenbeli döntetlen után a Honvéd 5-1-re ütötte ki az előző körben a Diósgyőrt.
Ráadásul a megbízott vezetőedző, Pisont István jól nyúlt bele a csapat szerkezetébe, mert a sérült Eppel Márton helyére Gazdag Dánielt tolta fel (árnyék) éknek, míg az ő helyére Szendrei Norbert került Hidi Patrik mellé a középpályára. Gazdag duplázott as DVTK ellen, Szendrei is eredményes volt, de ennél fontosabb, hogy mindketten tényleg kiemelkedően futballoztak, ahogy egyébként a teljes csapat is.
„Jó hangulatban várhatjuk az Újpest elleni találkozót, azt gondolom, elégedettek lehetünk az előző két meccsen gyűjtött négy ponttal. Egy erős Kisvárda otthonában szereztünk pontot, majd egy bármire képes Diósgyőrrel szemben nyertünk. Elemeztük a szerdai mérkőzést, sok pozitívumot láttunk, javult a játékunk, amiért dicséret illeti a remek hozzáállással dolgozó játékosokat és a stáb munkáját is. A játékosok egyénileg is csapatként is jól teljesítettek, közösen értük el ezt a sikert. Most pedig elérkeztünk egy újabb kihíváshoz, idegenben lépünk pályára az Újpest ellen, amely kedden majdnem meglepetést okozott Kisvárdán. A lila-fehérek hasonló cipőben járnak, mint mi, kiélezett mérkőzésre számítok, szeretnénk kiegyensúlyozottan, jól futballozni. Nagyon jót tett a lelkeknek is a DVTK elleni fölényes siker, megpróbálunk arra összpontosítani, hogy kihozzuk magunkból azt, amire képesek vagyunk, és akkor sikeresek lehetünk” – mondta Pisont.
Kezdés 17 órától.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)