nb1.hu

Újpest-DVSC: orkán és a Tankcsapda –  ELŐZETES

„A szívem ultra!”

Az egyik oldalon 20 bajnoki cím és 10 kupagyőzelem, a másikon 7 aranyérem a bajnokságból és 6 elsőség az MK-ból.

Most viszont mindkét csapat hatalmas bajban van, mert nem is a kiesés szele, hanem az osztályzuhanás orkánja legyintette meg.

Nem nehéz kitalálni, hogy az Újpestről és a DVSC-ről van szó. Előbbi a 9. helyen áll a tabellán 32 szerzett ponttal, utóbbi a 11. (azaz már kieső), 31 szerzett egységgel. Ma este meg a Szuszában mérik össze az erejüket 19 órától.

Mindkét gárda feszült hangulatban lép majd pályára, de nem csak a már az előbb felvázolt gondok miatt. A szakmai okokról még annyit, hogy mindkét alakulat a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását tűzte ki célul maga elé a bajnokság kezdetekor…

Újpesten viszont tovább dúl a harc az Újpest FC, az UTE és a szurkolók között. A két szervezet próbált lépni abba az irányba, hogy béke legyen a színfalak előtt (mögötte tovább zajlik a küzdelem), mert a legfontosabb, hogy a csapat maradjon NB I-es. Ám az ultráknak továbbra sem tetszik, hogy a csapat a két sportszervezet vitája miatt továbbra sem csak az eredeti címerrel a dresszen lép pályára. A mezre visszakerült ugyan, de ott van még az új embléma is, ami sokaknak nem tetszik.

A Honvéd elleni legutóbbi bajnokin, amit 1-0-ra nyertek meg a lilák, viszont újra voltak nézők a csapat mellett, ami azért nagy szó, mert a koronavírus-járvány kitörése előtt a címervita miatti tüntetéseknek köszönhetően nem voltak. Az ultrák most sem képviseltették magukat a mérkőzésen, mások viszont igen, és ők a maguk módján szurkoltak is.

Tegnap viszont a legfanatikusabbak meglátogatták a csapatot az edzésen, biztosítva őket arról, hogy mellettük vannak, szurkolnak nekik, de csak akkor térnek vissza a lelátókra, ha a régi címer lesz egyedül a domináns.

Koronavírus, bentmaradás: edzésre ment az Újpest Ultras – NB1.hu

 

A szurkolók Debrecenben is igen aktívak voltak. Pénteken, a kiesett Kaposvár elleni 1-1-et követően kutyás rendőröknek kellett megvédeniük a csapatot, majd távoznia kellett Vitelki Zoltán vezetőedzőnek is, akinek a helyére a klub legendája, Kondás Elemér érkezett vissza a kispadra, Ő egyébként tegnap Tőzsér Dániel csapatkapitány társaságában találkozott is az ultrákkal, utóbbiak bejelentették, tisztáztak minden félreértést, a csapat mellett vannak és ott lesznek a Szuszában is, a Lokinak meg bent kell maradnia.

Bajban a Loki: ismét lépett az Ultras Debrecen – NB1.hu

 

Kondás egyik segítője a DVSC másik ikonja, Dombi Tibor lett, aki kiemelten jó viszonyt ápol a Tankcsapda zenekar tagjaival. 

Azzal a Tankcsapdával, mely banda Az ember tervez című albumáig bezáróan a legjobb együttes volt Magyarországon, azóta meg a legnépszerűbb (is). A jelzett időpontig a debreceni együttes mindegyik albuma és mindegyik dala hibátlan volt, de azóta is vannak ám bőven kimagasló hatású dalaik. És tényleg bőven, a fanatikusaiknak meg mindegyik az továbbra is.

Az egyik ilyen slágernek Rock a nevem a címe, ebben Lukács László frontember a következőket is énekli: „És azóta is csak keresem az igazit
És tudom milyen az, ha a rock'n'roll igazít
Az útra. A szívem ultra
És ha atomon borulok a pultra.”

És Lukács valóban ultrának tekinthető, sok meccsen volt a Loki Táborral, amikor pedig elhunyt a legendás, országszerte elismert vezérszurkoló, Komáromi Gábor, akkor a Tankcsapda az emlékének ajánlotta az egyik legjobb dalát, az Egyszerű dalt, amit sírva énekeltek a debreceniek az egyik koncertjükön.

A Tankcsapda indulót is írt a Lokinak, ezt tegnap a zenekar visszaajándékozta a focicsapatnak, hogy mentális segítséget nyújtsanak. Lukács azonban hozzátette, hogy mindenkinek szeretnének segíteni, akinek fontos a DVSC.

Fejes Tamás dobos egyébként Dombi Tibor nevével fémjelzett mezben volt ott a remek hangulatú összejövetelen, és mivel a Tankcsapdát elég sok politikai jellegű támadás érte az elmúlt időszakban, fontos leszögezni, hogy a zenekar tagjainak tényleg kiemelten fontos Debrecen és a DVSC.

Egyrészt, rengetegszer voltak már meccsen, mint jeleztük Lukács az ultrák között mozgott, Komáromi emléke előtt a gigaslágerükkel adóztak, és szinte valamennyi koncertjükön (ezt az nb1.hu szerkesztői is rengetegszer megtapasztalták már régebben) és relikviájukon büszkén hirdetik debreceni származásukat.

Az előbb felsoroltak is jelzik, hogy Újpesten és Debrecenben is kiemelten készülnek a rangadóra, mely párosítás azonban alapesetben is kiemelt meccsnek számít.

Szokásunktól eltérően viszont most nem lesznek az érintettektől, azaz az edzőktől és a játékosoktól nyilatkozatok, hiszen a két csapat életében a lejárt a szavak ideje.

Mivel a tetteknek kell felváltaniuk!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC