nb1.hu

Új, nem akármilyen szektor nyílt a Szusza Stadionban

Újpest - Nemes kezdeményezés.

2018. február 15-én délután több mint valószínű, sporttörténelmi pillanatok voltak a Szusza Ferenc Stadionunkban, hiszen egészen biztos, hogy ezekben az órákban sehol máshol a világon nem volt mindösszesen 200 négyzetméteren ennyi kiváló, legendás labdarúgó egyszerre – jelezte az Újpest az nb1.hu-nak küldött közleményében.

A csütörtöki nap folyamán megrendezett díszes eseményre hivatalos vendégként érkeztek a klub egykori, ugyanakkor örök Legendái, akiket vezetőségünk, jelen labdarúgó keretünk tagjai és utánpótlás-játékosaink fogadtak. „Legenda! Mindenek előtt nézzük, mit is takar ez a szépcsengésű magyar szó: általában egy vallási szempontból fontos személy. Bárki is határozta meg, mennyire igaz. Jelen esetünkben a vallás nem más, mint az újpesti labdarúgás. A személy, a személyek pedig azok a kiváló labdarúgóink, akik vallássá tették a lila-fehér negyedik kerületi színeket” – kezdte beszédét ügyvezető igazgatónk, Berta Csaba, aki nagy örömmel jelentette be a Legendák szektora új kezdeményezésünket. „Klubunk az újpesti családi érzést szeretné még szorosabbá fűzni a Legendák szektorával, amelynek keretein belül egykori kiváló játékosaink minden hazai mérkőzésünk alkalmával exkluzív, VIP vendégeink fogadtatásával felérő szolgáltatások és körülmények között tekinthetik meg jelenkori játékosaink összecsapásait.”

Büszkék vagyunk arra, hogy a saját ötlet megvalósításából hazánkban először nálunk veszi kezdetét a Legendák szektora lelátórész kialakítása, amellyel tisztelegni szeretnénk kiváló labdarúgóinknak, hiszen általuk ismerte meg a világ Magyarország legősibb futballklubját. Az itt összegyűltek számos olyan eredményt értek el, amelyek a mai napig fennmaradtak a történelemben, s jó szívvel emlékszik vissza rá az a sportbarát, aki megélte az említett eseményeket, sőt a fiatalabbik generációt is említhetnénk, akik felnéznek elődjeikre, s olyan hősökké szeretnének válni, mint az előttünk álló játékosok. A legendává nőtt labdarúgóinkat a nyitóbeszédek és a szektor ünnepélyes átadását követően díszes vacsorával vendégeltük meg, amelyen végig jó hangulatú beszélgetés folyt a múlt és a jelen futballtörténéseiről. Tiszta szívből reméljük, hogy ez a kellemes baráti és ugyanakkor családi hangulatot minden mérkőzésen és azon kívül is megőrizzük. Szurkolóink és egykori labdarúgóink számára fontos kiemelnünk, hogy a Legendák szektora kezdeményezés nem csak egyszeri, lezárt eseményt jelent. A jövőben mindenképpen szeretnénk bővíteni e lelátórész örök legendáiknak kiadott örök érvényű bérleteiknek számát.

Dzsudzsák Balázs visszatér az NB I-be? – NB1.hu

Dzsudzsák visszatér az NB I-be?

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC