nb1.hu

U21: egy gól döntött a svéd-magyar meccsen

A borzasztó időjárás is nehezítette a játékosok életét.

Az mlsz.hu cikkét változtatás nélkül közöljük. 
 
 
Svédország-Magyarország 1-0 (1-0)
Magyarország: Demjén Patrik – Katona Máté, Lenzsér Bence, Spandler Csaba, Banó-Szabó Bence (Szivacski Donát, 76.) – Vida Máté – Varga Kevin, Haris Attila (Kundrák Norbert, 67.), Gazdag Dániel, Zsótér Donát – Bíró Bence 
 
 
U21-es válogatottunk nem tudta gólra váltani lehetőségeit, és1-0-ás vereséggel zárta a svédek elleni, falkenbergi Eb-selejtezőjét.
 
A két csapat tavaly őszi, budapesti Eb-selejtezőjén a svédek szerencsével szereztek pontot a Szusza Ferenc Stadionban, most a döntetlen a mieink számára nem volt elfogadható eredmény, válogatottunk győzelmi kényszerben lépett pályára Falkenbergben. Michael Boris szövetségi edző ezúttal eltért a megszokott három belső védős taktikától, négy hátvéddel kezdtük a találkozót, amelyen Kecskés Ákos és Szoboszlai Dominik sérülés, Szalai Attila betegség, Tóth Bence eltiltás miatt nem léphetett pályára.
 
Az első félidő első fele a magyar válogatott enyhe fölényét hozta, a 6. percben Zsótér Donát szabadrúgását kellett védenie a hazai kapusnak, majd a 20. percben Zsótér kapáslövése tévesztett centikkel célt – a kapufa mentette meg a hazaiakat. Nem sokkal később egy szöglet után hoztuk zavarba a svéd védelmet, de nem sikerült a kapuba juttatni a labdát.
 
A 26. percben első helyzetét gólra váltotta a hazai csapat, egy bal oldali beadást követően Nilsson magassági fölényét kihasználva Banó-Szabó mellől vissza tudta fejelni a labdát Mattias Svanbergnek, aki 6 méterről, a jobbösszekötő helyéről a kapu túlsó oldalába emelt, a labda a keresztléc érintésével pattant a gólvonal mögé (1-0).
 
A folytatásban aktívabb lett támadásban a magyar válogatott, szögleteket harcoltunk ki, de az egyenlítő gól a szünetig nem született meg, egy alkalommal a gólvonalról szabadítottak fel a házigazdák. 
 
A második félidőt felhőszakadás, valamint egy nagy svéd helyzet vezette be, Katona Máténak kellett a gólvonalon állva tisztáznia Nilsson lövését követően. A folytatásban mezőnyfölényben futballoztunk, hosszasan járattuk a labdát a svéd térfélen, de a tizenhatos környékén kissé kiszámíthatóak voltunk, nem jöttek azok a megoldások, amikkel fel tudtuk volna törni a svéd védelmet, a hazaiak kontráiban több gólveszély volt. Az 58. percben Zsótér 6 méteres fejese tévesztett célt, ekkor már az egyre jobban felázó talaj is nehezítette a mieink dolgát. A 67. percben Michael Boris támadóbb szelleművé tette a csapatot, Haris Attila helyére Kundrák Norbert érkezett, középpályás helyett csatár folytatta. Az eső továbbra is szakadt, a pálya egyre kevésbé volt alkalmas a futballra, a svédek pedig viszonylag magabiztosan tartották előnyüket. 
 
A 79. percben, egy bal oldali szöglet után Zsótér lőtt kapura, a svédek ismét a gólvonalon blokkoltak – harmadszor a mérkőzésen. Az utolsó tíz percben már nem tudtunk közel kerülni a gólszerzéshez, a svédek megőrizték előnyüket, 1-0-ra megnyerték a találkozót. A magyar válogatott számára a vereséggel elszállt az esélye arra, hogy megszerezze a csoport második helyét, míg a svédek továbbra is jó eséllyel harcolnak a csoportgyőzelemért.
 
Michael Boris együttese jövő kedden, 18.00 órakor a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a jelenlegi csoportelső belgákat. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC