Méghozzá Kispestről.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a magyar U19-es válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Törökországtól, így nem lehet ott az Eb-n.
A találkozó után így értékelt Benczenleitner Barna, a Kispest magyar válogatott játékosa:
„Gratulálni szeretnék a csapatnak, óriásit küzdöttünk és nagyon büszke vagyok mindenkire, egytől egyig. Eddigi karrierem egyik legnehezebb találkozója volt a Törökországgal szembeni. A meccs közben kérdezgettük a csoport másik összecsapásának az eredményét, de ettől függetlenül tudtuk, hogy a saját teljesítményünkre kell koncentrálnunk és ha nyerünk, akkor nem lehet gond, azonban kicsit magunkra húztuk ellenfelünket, amely a végén így nagy nyomást helyezett ránk.”
A meccs után könnyekben törtek ki a játékosok, de a szurkolók a kiesés ellenére is megtapsolták a csapatot:
,,Megérdemelték, hogy kimenjünk hozzájuk, mert hatalmasat szurkoltak a gyerekek. Próbáltam általuk vigasztalódni, hiszen én is nagyon mélyen voltam lelkileg. Rengeteg erőt és pozitív energiát kaptam tőlük és a családomtól is, ami segített kicsit, de azért még mindig csalódott vagyok. Viszont az élet nem áll meg, mennünk kell tovább, úgyhogy fel a fejjel és dolgozunk tovább a sikerekért.”












