nb1.hu

Szerencsénk is volt.

Az MLSZ beszámolója:

"Női U19-es válogatottunk 2-1-re megnyerte első Eb-selejtezőjét az olaszországi tornán, az ellenfél a magasabban rangsorolt svájci csapat volt.

A női U19-es válogatottat a harmadik kalapból, első ellenfelét, a svájciakat a második kalapból sorsolták a csoportba, vagyis nem a mieink voltak az olaszországi Eb-selejtező torna első mérkőzésének esélyesei. Válogatottunk azonban nem törődött az esélyekkel, és egy szép támadás végén már a 2. percben vezetést szerzett a találkozón, Németh Diána bal oldali beadására Sali Rebeka érkezett, és közelről a hálóba továbbított (1-0). Az első félidőben a svájciak nem tudtak mezőnyfölényt kialakítani, sőt inkább a magyar válogatott irányította a mérkőzést, amit a statisztikai adatok is alátámasztottak, többet támadtunk, többet lőttünk kapura ellenfelünknél.

A második félidőt is nagyszerűen kezdtük, egy újabb szép góllal megdupláztuk az előnyt, ezúttal Lelovics Nóra vette be a kaput: egy bal oldali beadást egy pattanás után kapásból lőtt a hálóba (2-0). A svájciak a folytatásban mindent egy lapra feltéve rohamoztak, az 59. percben sikerült szépíteniük (2-1), majd egészen a lefújásig hatalmas erőbedobással támadtak. A mieink a hajrához közeledve a fáradtság jeleit mutatták, de ha kellett, hősiesen védekezve tartották az eredmény, és egészen a meccs végéig megőrizték az előnyt.

A győztes kezdés után szombaton a csoport favoritjával, a házigazda olaszokkal mérkőzik meg Turtóczki Sándor együttese.

– Az erőviszonyok alapján előzetesen nem számíthattunk győzelemre, de arra igen, hogy jó játékkal rukkolunk elő, és megnehezíthetjük magasabban rangsorolt riválisunk dolgát – mondta az mlsz.hu-nak Turtóczki Sándor. – A jó teljesítmény valóban megvolt, és ez hozta magával a jó eredményt is. A végén volt egy kis szerencsénk is, de ez semmit sem von le a csapat teljesítményéből, mert egy nagyon erős ellenfelet sikerült legyőzni. A mai meccsen jól jöttünk ki a fordulópontokból, gyorsan vezetést szereztünk, és a szünet után is gyors gólt lőttünk, és bár a végéhez közeledve érezhetően fáradtak a játékosok, a nehéz pillanatokban mindig ott volt valaki, aki kisegítette a többieket. Gratulálok a csapatnak, minden dicséretet megérdemel a mai teljesítményéért."

U19-es Eb-selejtező
Magyarország-Svájc 2-1 (1-0)
gólszerzők:
Sali (1.), Lelovics (47.), ill. Li (58.)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC