nb1.hu

U19: a magyar női válogatott nagyon fontos meccsen verte Romániát

Ezzel a mieink kiharcolták a bennmaradást.

Az A-ligában maradás szempontjából sorsdöntő meccs várt az U19-es magyar válogatottra Románia ellen. A mieink 4-2-es sikerrel zárták a találkozót, amelyről az MLSZ így számolt be:

„A Turtóczki Sándor szövetségi edző vezette női U19-es válogatott győzelemmel zárta az Eb-selejtező minitorna tavaszi fordulóját és ezzel kivívta a jogot, hogy ősszel is az A-ligában szerepeljen.

A portugáliai minitorna utolsó fordulójában a csoport harmadik helyének megszerzéséért csapott össze a román és a magyar válogatott. A jobb gólkülönbségünk miatt számunkra ehhez – és így az A-divízióban maradáshoz – akár egy döntetlen is elég lett volna.

A találkozó előtt játékosaink a franciák ellen megsérült Mayer Zsófiának és Kiss-Lantos Hannának üzentek két társuk mezével.

A mérkőzés elején a románok ragadták magukhoz a kezdeményezést és a 11. percben Teodora Andrea Pinzariu révén megszerezték a vezetést (1–0).

Azonban nem kellett sok idő Turtóczki Sándor csapatának ahhoz, hogy összeszedje magát: a 13. percben már egyenlíteni is tudtunk, Siber Glória volt a gólszerzőnk (1–1).

Csapatkapitányunk ezt követően a 17. percben is betalált és ezzel már mi kerültünk előnybe (1–2).

A szünetet követően szinte azonnal, a 47. percben Sipőcz Virág is eredményes volt (1–3).

Hamarosan a mesterhármas is összejött az AFC Wimbledon játékosának, Siber Glória az 55. percben is bevette a végig nagy erőket mozgósító román együttes kapuját (1–4).

Sokáig őriztük is háromgólos előnyünket, a 79. percben aztán Tóth Györgyi faragott le belőle egyet, aki megszerezte a románok második találatát és ezzel be is állította a 4–2-es végeredményt.

A három közül talán a legnehezebb mérkőzést játszottuk ma, mivel az ellenfelünk nagyon motiváltan lépett pályára ellenünk, végig mindent bevetett a gólszerzés érdekében, az utolsó pillanatban el is veszítette egyik játékosát piroslap miatt. Voltak hibáink és csak részben tudtuk azt játszani, amit akartunk, ami egyrészt kritika a csapatom felé, másrészt dicséret a románoknak. Végül, az egész mérkőzést tekintve megérdemelt győzelmet arattunk, amiből Siber Glória extra teljesítménnyel vette ki a részét. Fontos, hogy már az első félidőben át tudtuk venni a vezetést, majd a második játékrészben is lőttünk két gólt, illetve több helyzetet is kidolgoztunk. Sajnos két játékosunk is hiányzott a támadóharmadból, de ez benne van a labdarúgásban. Összességében meg kell dicsérnem a csapatot és gratulálok a lányoknak. A stábomnak pedig szeretném megköszönni az elmúlt évek munkáját, remélem, hogy a jövőben is tovább fognak dolgozni a női labdarúgásért – nyilatkozta Turtóczki Sándor az mlsz.hu-nak.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC