nb1.hu

U18: erős ellenfelet győzött le a magyar válogatott – reakció

Remek napot fogott ki a védő.

Az U18-as magyar válogatott 2-1-es győzelmet aratott kedden a Bulgária elleni felkészülési meccsen. Mindkét gólunkat Yaakobishvili Antal szerezte. A védő jelenleg a Girona utánpótlás-csapatát erősíti.

Íme az MLSZ beszámolója a találkozóról:

"Férfi U18-as válogatottunk Yaakobishvili Antal első félidei duplájával 2-1-re legyőzte a bolgárokat felkészülési mérkőzésen, az MLSZ telki edzőközpontjában.

Az őszi Eb-selejtezőire készülő U18-as válogatott áprilisi edzőtáborozását Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában tartja, a heti munkát két felkészülési mérkőzés színesíti, az elsőt kedden délután játszotta le Oross Márton együttese a bolgárok ellen.

A mérkőzés első negyedórája a vendégek elképzelései szerint alakult, a bolgárok agresszíven magasan védekeztek, és sok labdát szereztek a felezővonal közelében, míg a mieink támadásai rendre elhaltak, mielőtt a támadóharmadig elérhettünk volna. A félidő közepe táján rendeztük a sorainkat, kiegyenlítetté tettük a találkozót, és a 27. percben a vezetést is megszereztük, egy jobb oldali szabadrúgás után nem tudtak felszabadítani a vendégek, Kállai Zalán közeli lövése még nem volt pontos, de a kipattanót Yaakobishvili Antal a hálóba passzolta (1-0). Két perccel később egy bal oldali szöglet után újabb gólt szereztünk, Yaakobishvili Antal ezúttal 11 méterről, fejjel juttatta a labdát a kapu jobb alsó sarkába (2-0). A két kapott gól megfogta a bolgárokat, több ígéretes akciót is vezettünk, ám a 38. percben, egy bal oldali szabadrúgás után több hibát is elkövettünk a kapunk előterében, és addig-addig pattogott a veszélyes helyen a labda, míg Rupanov tiszta helyzetből a hálóba nem fejelt (2-1).

A második félidő kiegyenlített játékot hozott, a hátrányban játszó bolgárok valamivel kezdeményezőbben játszottak, de komolyabb helyzeteket nem tudtak kialakítani. A mieink biztosan őrizték az előnyt, és egy-két helyzetünk is volt a 3-1-hez, de újabb gól egyik oldalon sem esett, a magyar válogatott egygólos győzelemmel zárta a találkozót.

– Örülök, hogy sikerült megnyernünk a mérkőzést, mert egy erős bolgár válogatott volt az ellenfelünk. A mutatott teljesítménnyel azonban még nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, mert bár volt néhány kifejezetten jó egyéni teljesítmény a csapatban, helyenként döcögős volt a játékunk, becsúsztak pontatlanságok. Láttam azonban biztató jeleket is, szép lassan lépegetünk előre, bízom benne, hogy csütörtökön még egy szintet sikerül előrelépnünk – értékelt a lefújás után Oross Márton szövetségi edző."

Magyarország-Bulgária 2-1 (2-1)
gólszerzők:
Yaakobishvili (27., 29.), ill. Rupanov (38.)
Magyarország: Simon Barnabás – Deákovits Richárd, Yaakobishvili Antal, Dragóner Áron, Horváth Hunor – Kállai Zalán (Tarcson Ákos, 60.), Sebők Péter, Kocsis Dominik, Dénes Adrián (Keresztes Noel, 60.) – Vasvári Zoltán (Kaján Norbert, 85.), Bakti Balázs (Rácz Balázs, 85.)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC