nb1.hu

Trabzonspor-Monaco: élet-halál harc a Fradi csoportjában – reakciók

Nyilatkoztak a vezetőedzők.

Mint ismert, csütörtökön jön a 4. forduló az Európa-ligában. A H-csoportban az éllovas Ferencváros a Crvena zvezdát, a Trabzonspor pedig az AS Monacót fogadja.

Fontos lépcsőfok lehet ez mindegyik csapatnak a továbbjutás, egyben az európai kupatavasz szempontjából, pláne, hogy nagyon szoros a csoport. Tudja ezt a törökök és a franciák edzője is – megnéztük, hogyan nyilatkoztak a meccs előtti sajtótájékoztatón.

"Úgy érzem, pozitív irányba tartunk" – kezdte esélylatolgatását Abdullah Avci, a Trabzonspor trénere. "Múlt héten váratlan forgatókönyvekbe ütköztünk, a kiállítás mentálisan és fizikailag is elfárasztott minket. De tizenegy a tizenegy ellen, kissé más formációval készen állunk, és bízom benne, hogy ezúttal győztesen hagyjuk el a pályát. Két hatpontos és két hárompontos csapat van a csoportunkbank, bárki kieshet, bárki továbbjuthat. A szurkolóink ​​támogatásával szeretnénk nyomás alá helyezni az ellenfelet. Remélem, sikerül megvalósítani a terveinket a pályán, és előnybe kerülhetunk a csoporton belül."

"Sok forgatókönyv lehetséges, de nem szabad számolni, hiszen három meccs van még hátra. Mindenki a győzelemért játszik, de magunkra kell összpontosítanunk, és tisztában kell lennünk azzal, hogy mire vagyunk képesek. Felesleges tervezni. Nagyon jó játékosokkal rendelkezik a Trabzon, bebizonyították, hogy az előző szezonban miért lettek török ​​bajnokok. Ez egy olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni, de a játékosaim többször, így például Belgrádban is bizonyították, hogy tudják, hogyan kell kezelni ezt. Tudják, mit kell tenniük, és a pályán tizenegy a tizenegy ellen játszanak majd. Ha meglesz a kellő sebesség, nagyon jó meccset játszhatunk" – mondta Philippe Clement, a Monaco edzője.

A találkozó 21 órakor kezdődik Trabzonban.
 

Európa-liga, csoportkör, 4. forduló, H-csoport:
Ferencváros-Crvena zvezda (szerb) 21.00
Trabzonspor (török)-AS Monaco (francia) 21.00

A csoport állása:
1. Ferencváros     3   2  –  1   5-6  6 pont
3. AS Monaco       3   2  –  1   4-2  6
3. Trabzonspor     3   1  –  2   5-7  3
4. Crvena zvezda   3   1  –  2   5-4  3

Az eddigi eredmények:

1. forduló (szeptember 8.):
Ferencváros-Trabzonspor 3-2 (3-1)    
Crvena zvezda-AS Monaco 0-1 (0-0)

2. forduló (szeptember 15.):
Trabzonspor-Crvena zvezda 2-1 (1-0)
AS Monaco-Ferencváros 0-1 (0-0)

3. forduló (október 6.):
Crvena zvezda-Ferencváros 4-1 (2-0)
AS Monaco-Trabzonspor 3-1 (2-0)

A további program:

5. forduló (október 27.):
Ferencváros-AS Monaco FC 21.00
Crvena zvezda-Trabzonspor 21.00

6. forduló (november 3.):
Trabzonspor-Ferencváros 18.45
AS Monaco-Crvena zvezda 18.45

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC