Esélye nem lett volna senkinek megállítani a drukkereket.
Holnap rendezik a Magyar Kupa 7. fordulóját, minden fontos tudnivaló és a párosítások a linkre kattintva érhetőek el. Legfontosabb, hogy a továbbjutók kiléte egy mérkőzésen dől el.
Az egyik pikáns összecsapás a Tatabánya-DVSC mérkőzés lesz.
„A szebb napokat is megélt Tatabánya jelenleg a megye I-es bajnokságban szerepel, ott viszont toronymagasan áll az élen, hiszen az eddigi 11 fordulóban győztesen hagyta el a pályát, gólaránya 52-4.
A Tatabányai SC – DVSC Magyar Kupa-mérkőzést szerdán 12.30 órától rendezik. Mivel a tatabányai stadion felújítás alatt áll, így a találkozó Koppánymonostoron, a Berecz Dezső Sporttelepen lesz”
Az idézőjelbe tett mondatok a Loki honlapjának abban a cikkében találhatóak meg, amelyikben a gárda előtt álló heti feladatokat ismertette a sajtóosztály a Debrecen híveivel. Azt viszont nem tette hozzá a szerző, hogy a továbbjutás egyértelmű esélyese a Loki.
A két csapatnak egyébként a legemlékezetesebb kupameccse 1999-ben volt egymás ellen a fináléban (2-1-re nyert a DVSC) és erre egy volt kollégánk hívta fel a figyelmemet. Örök barátom egyébként, mert ugye a sportsikerek múlandóak, de a barátság örök. A meg nem nevezett amúgy a magyar labdarúgás egyik legjobb vezetője nagyon, de nagyon hosszú évek óta, az nb1.hu 20 évvel ezelőtti megalapításának az első éviben kollektívánk igen aktív és fontos tagja volt. Egyébként Viberen küldte át a magyarfutball.hu mérkőzéssel kapcsolatos linkjét.
Nyilván először az összeállításokat kezdtem átfutni, de kezdésnek az edzőkre voltam kíváncsi (nem fogom megjátszani, hogy fejből és kapásból beugrott minden!!!!), nem is tudom miért. Viszont egyből elérzékenyültem az első nevet meglátva, és bizony meg is álltak a klaviatúrát általában izomból kalapáló ujjaim, nem is csak pár pillanatra.
Mert a Loki edzője a legendás/ikonikus Garamvölgyi Lajos volt. Az a Garamvölgyi Lajos, aki 2008 szeptember 18-a óta nincsen már az élők között, de amit és ahogy a DVSC-ért tett, az örökké az emlékezetekbe vésődött. Ő vitte fel a Lokit az élvonalba, szerzett először (bronz)érmet a csapattal, majd jött az első országos siker, a Tatabánya elleni kupasiker.
A Tatabányát a Vasas ikonja, Tóth Bálint irányította, aki edzőként lehetetlen küldetéseket teljesített imádott klubjánál, de Tatabányán és Pápán is. És mindezek mellett elképesztően korrekt ember is, akiről egyszer a fia azt mondta nekem, hogy tökéletes családapa, aki a világon a legjobb.
A mérkőzésen pályára lépő 27 játékosról – szívem szakad bele -, de most nem tudok külön írni, legyen annyi elég, hogy a trófeát, a pályára tóduló Loki-fanok gyűrűjében az a Pető Zoltán vette át, aki manapság a Puskás Akadémia technikai igazgatója, felcsúti kémeim jelentése szerint meg kiemelten ügyel arra, hogy megtartsa a kondiját, ezért a szakmai stáb egyik tagjával, Polonkai Attilával karöltve kőkemény edzéseket iktatnak be a mindennapi feladataik közé.
De Böőr Zoltán is eljutott a technikai vezetőségig a debreceniek közül (Újpesten volt az), Bodnár László meg DJ is volt, jelenleg Kisvárdán kamatoztatja tudását a szakmai stáb tagjaként.
A Tatabánya kapuját az a Gelei Károly védte, aki remek menedzser és mérkőzésszervező lett, Bukva Géza a Magyar Művészválogatott szíve és lelke, de a Bányász ikonjai, Kiprich József és Szalma József is játszottak még azon meccsen, amit a Vác legendás stadionjában rendeztek meg, több, mint tízezer néző előtt.
A Loki mindkét gólját szöglet után szerezte, a másodikban Gelei nagyon benne volt, és egyébként ez egy olyan idény volt, amikor a debreceni drukkerek nem is csak egyszer fejezték ki elégedetlenségüket a csapat teljesítményével kapcsolatban. A váci siker pillanataiban ezekre persze már senki nem emlékezett.
A mérkőzést Puhl Sándor vezette, arról nem ő tehetett, hogy a lefújás után beengedték a drukkereket a pályára, akik egyébként enélkül is elözönlötték volna a játékteret. A finálé során több ezer tatabányai és több ezer debreceni varázsolt elképesztő atmoszférát a létesítménybe.
A mérkőzés, illetve az, hogy ez a két csapat jutott be a döntőbe, azért is volt fontos az egyetemes magyar labdarúgás szempontjából, mert a győztes DVSC és a szintén minden elismerést megérdemlő Tatabánya ismét bebizonyította, hogy a foci nemcsak Budapesten lehet sikeres és népszerű.
Soha rosszabb kupafinálét!
