Legalább 21 éve tudom, hogy rátok mindig lehet számítani!
Mottó: „Győzni fogunk!”
21 évvel ezelőtt, az egyik Vasas-meccsen mellém ült a sajtópáholyban az a nagydarab, szakállas ember, aki mindenkit ismert a szakmánkban és mindenki hallott már róla.
Emlékszem, hogy gyakran összesúgtak a háta mögött: „Minek hordoz magával számítógépet (már akkor laptopnak hívták – a szerk.) és minek fényképezget még mellé? Milyen újságíró az ilyen?”
Szóval mellém ült, elővette a laptopját és egyfolytában gépelt.
„Mit csinálsz?” – kérdeztem tőle félszegen, mert a megjelenése eleve magában hordozta a nem is akármilyen tekintélyt.
„Élőben közvetítem a meccset” – válaszolta mosolyogva.
„Kamera nélkül?” – kérdeztem tőle.
Gyakorlatilag még végig sem mondtam a kérdésemet, már felém fordította a képernyőt, akkora és olyan csibészes mosollyal, amit soha nem felejtek el.
„Ez a jövő. Nem kell megvárni a meccs végét, vagy, hogy telefonon diktálgass lefújás után, mert közben írod, mi történik. Ráadásul bárhol lehet így dolgozni (azóta is ezt az elvet vallom a gyakorlatban is), akkor is, ha nincsenek meccsek. Otthonról is, vagy ami még jobb: egy jó kocsmából. Majd meglátod, hogy egyszer ezt csinálja majd mindenki.”
Két perccel később már nála (is) dolgoztam, egyből megállapodtunk.
„Kicsi: nem baj, ha nincs laptopod. Állandóan edzésekre, meccsekre jársz. Ha megtudsz valamit, van valami híred, hívj fel, kinyomlak, visszahívlak, elmeséled, én meg megírom. De van egy szabály: a szurkolókat, ok nélkül, soha nem bántjuk, mert rájuk mindig lehet számítani” – mondta nekem Imre Mátyás, az nb1.hu legendás alapítója, aki már sajnos 7 éve nincsen velünk.
Akkor még nem tudtam, hogy az volt az a pillanat, ami megváltoztatta az életem. Mert nagyjából azóta semmi mást nem szeretek úgy, mint az nb1.hu-t. És tudtam, hogy a szurkolókkal kapcsolatban is igaza van.
És, hogy miért?
Mert lakótelepen és a lelátón nőttem fel. Konfettiztem, piróztam, benne voltam a matekban (azóta csak olyan sztorikról mesélek a sörözgetések közben, amikor padlóra kerültem, hogy mindenki tanuljon belőle), a bulikban és az idegenbeli túrákban.
Hitem és meglátásom szerint, ezeket a megtörtént eseményeket soha, sehol nem tagadtam le, és ami ugyanilyen fontos, nem is felejtettem el.
Mert a foci nemcsak a meccsekből áll, hanem az egyéb napi- és átigazolási eseményekből, illetve a lelátói szubkultúrából is.
Az elátkozott, mások által sokat szidott szurkolói szubkultúrából.
Nekem viszont még abból a közegből soha nem hazudott senki. Akkor sem, amikor emberi vagy szakmai hibák miatt kőkeményen megkaptam a magamét.
Aztán teltek és múltak az évek, rendszeresen foglalkoztam és foglalkoztunk az nb1.hu-nál ennek az egyébként zárt, de cserébe piszok őszinte és szókimondó, férfiasan éles közösségnek az életével.
Kiírásokkal, fenyegetésekkel, megtörtént balhékkal. Akárcsak a többi médium.
De nem csak ennyivel!
Sajnos nem tudtunk mindenről beszámolni (mi sem tudhatunk mindent, ha nem jelzik nekünk), de hírt adtunk arról, ahogy kórházaknak, elesetteknek, határon túli magyaroknak, rászorulóknak, betegeknek, állatoknak, egymásnak (riválisok is) segítettek a szurkolók.
Mert pontosan tudom, hogy ott voltak segíteni a bajba jutottaknak a március tizenötödikei hóvihar idején, árvizeknél, természeti katasztrófáknál – és még sorolhatnám, hogy hol még.
És úgy, hogy senki nem kérte meg őket ezekre.
Látták az ellenfelet, összefogtak és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Aztán persze, a veszélyek elmúltával, minden ment tovább a megszokott módon, folytatódott az egymás közötti rivalizálás.
De sajnos úgy néz ki, a szurkolói szubkultúra segítségére minden eddiginél nagyobb szükség lesz mostantól, egy láthatatlan sunyi, de gyilkos ellenféllel szemben.
A koronavírust bárki elkaphatja (két hét szabi után, melynek igen jelentős részét Tolnában egy zsákfaluban töltöttem a tiszta levegőn, ezért most úgy érzem, soha nem voltam még ilyen jól és erős sem) lehet, már én is fertőzött vagyok csak még nem tudok róla, mert nem vettem észre magamon a tüneteket.
De nem érdekel!
Egy vírusnak egyébként nem érdeke, hogy mindenkit megöljön, mert akkor nem tud szaporodni/fertőzni. Azok veszítik el sajnálatos módon az életüket, akik eleve betegek, vagy öregek. De nekik sem kell, ha segítséget kapnak. És hát ugye nem orvosi módon is lehet ám rengeteg erőt kölcsönözni!
És ez utóbbi a legfontosabb!
Mi, szurkolók, mindannyian ismerünk, szeretünk idős embereket. Nem tudunk és már sajnos nem is szabad feltétlenül találkoznunk mindenkivel, mert bárki, ismétlem, bárki fertőzhet.
De reményt kell adnunk mindenkinek.
A legtöbb szurkoló életerős, vagány, aki az élet minden területén mer álmodozni, tervezni és tenni érte.
A szavak, amiket dalokban, kiírásokban, posztokban közvetítenek, főleg az ultrák a játékosok felé, mindennél többet érnek. Nemhiába a szurkoló a 12. játékosa a csapatának.
Láthattunk a videókat arról, mit jelentenek Olaszországban a csodálatos tetteik, mennyi erőt adnak azok az egyébként drukkerektől indult kezdeményezések (erkély-koncertek, törődések, kiírások, üzenetek) a bajba kerülteknek és azoknak, akik félnek. És nem szégyen, hogy félnek!
Már most erre az összefogásra van szükség Magyarországon is, melynek eljövetelét a bátraknak kell életre hívniuk.
Mert az ellenség láthatatlan. Nem tudunk vele ölre menni, kimenni ellene a frontra, hogy ott győzzük le. Pedig megtennénk!
Most másképpen kell harcolnunk.
Abból a szenvedélyből táplálkozó erőből kell szavakkal, tettekkel segíteni a bajba jutottakat, ami a legfontosabbá, a 12 játékossá emelte a közeget.
Az igazi hősök eddig azok voltak a háborúkban, akik elestek a szemmel látható fronton a szemmel látható ellenség ellen, vagy feláldozták magukat.
Most viszont nem erőből kell harcolnunk, hanem az erőnket kell törődéssé, segítséggé, bátorító szavakká nemesíteni.
Pontosan úgy, amikor felhangzik a lelátókon az a rigmus, amit mindenkit alkalmaz, ami az összefogást és a győzni akarást jelképezi.
Ez az a szlogen, amit mindenki használ, amikor a legnagyobb a baj.
„MINDENT BELE!”
Az MLSZ egyébként bejelentette, hogy felfüggesztik a bajnokságokat.
A döntéssel teljes mértékben egyetértünk.
Mert a focinál csak 1 fontosabb dolog van: az egészség, ami maga az élet!
Az életnek meg a foci és a szurkolás a legfontosabb része.
Mindkettő maga a szenvedély.
Ami erőt ad a mindennapokhoz.
Adjunk a miénkből azoknak, akiknek minden segítségre szükségük lesz!
Mert ha nincs az ő generációjuk, akkor most mi sem lennénk!
FRISSÍTÉS, 21.19:
A hétvégéhez képest egy kicsit kevesebb új beteg és vasárnaphoz képest némileg kevesebb halálos áldozat volt Olaszországban a Worldometers adatai szerint. Ez egyben azt is jelenti, hogy már több mint kétezren haltak meg az országban a vírus miatt a 27 980 összes fertőzött közül.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
