nb1.hu

Szobrot állítottak és utcát neveztek el Király Gábor édesapjáról

Ezer szállal kötődött Szombathelyhez.

Ünnepélyes keretek között, a Király Sportlétesítménynél avatták fel Király Ferenc szobrát és egy utca részt is ő róla neveztek el Szombathelyen. A tavaly elhunyt Király Ferenc emléke előtt adózva, beszédet mondott többek között fia Király Gábor is.

Király Ferenc Szombathelyen született, a Szombathelyi Spatacusban kezdte labdarúgó-pályafutását, innen került a Haladáshoz, amelyben 260 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára és 30 gólt szerzett. 1975-ben a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjébe jutott, ám ott vereséget szenvedett, ám a nemzetközi kupaszerepléshez ez a teljesítmény is elegendő volt. A KEK-ben aztán betalált a máltai La Valletta ellen, karrierjét Ausztriában, Oberwartban fejezte be – számolt be a Nemzeti Sport.

“Büszkeség és meghatottság. Talán ez a két érzelem a legerősebb azok közül, amit ma délelőtt megéltem, amikor is felavattuk a szombathelyi önkormányzat kezdeményezésére létrejött Király Ferenc utcát, és lelepleztük Veres Gábor szobrászművész egész alakos alkotását a Király Sportlétesítményben, ami a 32 éves, ereje teljében lévő Király Ferencet, édesapámat ábrázolja, szeretett csapata, a Szombathelyi Haladás színeiben. Jó érzés volt látni, hogy mennyien szerették és tisztelik a mai napig is Aput.” – írta bejegyzésében a korábbi magyar válogatott kapus. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC