nb1.hu

Spanyolországban nevelkedett 18 éves védőt igazolt a Kisvárda

A honosítása is folyamatban van.

A Kisvárdánál a bajnoki szünet alatt sem tétlenkednek. Az NB I-ben a harmadik helyen álló együttes november 18-án jelentette be Aleksandar Jovicic érkezését. A várdaiak most Raúl Martín Stefan személyében 18 éves védővel erősítettek. Íme a Kisvárda bejelentése:

"Magyar édesanyától és román édesapától született, – egyelőre csak – román állampolgárságú 18 éves labdarúgót szerződtettünk. Raúl Martín Stefan 2004. január 1-jén Madridban született, gyermekként ott is kezdett futballozni a CDE Santa Barbara színeiben, majd öt és fél év eltelte után, csatlakozott a szintén a spanyol fővárosban található Getafe csapatához, amelynek U19-es korosztályáig jutott, de már a felnőttek között is edzett. Az anyai ágon több generáción keresztül magyar felmenőkkel rendelkező játékos honosítása folyamatban van.

„Profi labdarúgóvá akarok válni, és úgy ítéltem meg, hogy ennek fontos állomása lehet a kisvárdai lehetőség – nyilatkozta a szerződés aláírása után Raúl Martín Stefan. – A csapatot hozzá szeretném segíteni a céljai eléréséhez, miközben a klub színeiben válhatnék ismert játékossá. Tudom a Kisvárdáról, hogy idén kijutott a nemzetközi porondra, bízom benne, hogy a mostani bajnokság végére is elérjük ezt a célt. A fejlődésemet itt garantálva látom, a Kisvárda tökéletes választás az első profi klubomnak."

A közlemény azt is jelzi, hogy a futballista főleg belső és jobboldali védőként vethető be. A Várda az első bajnokiját 2023-ban a Paks ellen vívja hazai környezetben. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC