nb1.hu

Rossz úton járt, de így is kiemelkedő Szoboszlai

Nyilatkozott a magyar játékosról negatívan író osztrák újságíró.

Sok találgatás látott az elmúlt napokban Szoboszlaival kapcsolatban, nyilatkozott az Origonak az újságíró, aki elindította a lavinát az osztrák sajtóban.

Az osztrák újságíró a Kronen Zeitungban közöl cikket Szoboszlaival kapcsolatban, ahol megemlítette, hogy fejébe szállt a topcsapatokkal való hírbe hozása, valamint arrogáns viselkedésével elveszítette a szurkolók bizalmát. Azonban most elmondta, hogy Szoboszlaihoz hasonló tehetség eddig nem sok fordult meg a Salzburgnál és egyértelműen kiemelkedik a csapatból. Az utóbbi időben viszont sok újságíró, szurkoló és a Salzburg munkatársai szerint is rossz irányba indult el és a pályán mutatott teljesítménye is visszaesett, bár a lécet ő maga tette magasra. A Napoli elleni padoztatását egyértelműen ennek a változásának a következményének tartja, ami úgy tűnik, hogy használt, hiszen az utána következő bajnokin és kupameccsen egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Az osztrák újságíró azzal zárta a mondanivalóját, hogy a szurkolók összességében rajonganak érte, de kicsit elhidegült a viszony köztük. A közös programokon a csapat többi része közvetlen és vidám a szurkolókkal, egyedül Dominik érzi kellemetlenül magát, mint aki csak a végét várja. Hiányolják az emberek a régi, barátságos magyar játékost.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC