nb1.hu

Rijeka-Honvéd: vállon dobták sörrel a kispesti vezetőedzőt

Piros lap és két gól is tarkította a meccset.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Honvéd 1-1-es döntetlent játszott az első pénteki felkészülési meccsen a Rijeka ellen.

A második, feszültséget is hozó találkozón a horvátok voltak jobbak, 2-0-ra nyertek – íme, a kispestiek beszámolója:

"A legfontosabb, hogy hasznos (két) mérkőzést játszottunk a horvát élvonalbeli HNK Rijeka ellen, jó iramú, izgalmas összecsapásokon vagyunk túl, de kár volt azért a néhány a percért…

Holott kifejezetten jól indult csapatunk második Rijeka elleni felkészülési mérkőzése és ezt nem csak azért mondjuk, mert Nenad Lukic már a hatodik percben ígéretes helyzetbe került (lövése végül mellément), hanem mert remek hangulatban kezdődött a találkozó.

A Rijeka vezetése ugyanis úgy döntött, hogy amíg az első meccs zárt kapuk mögött zajlott, addig a második partin a klub bérletesei ott lehetnek, több mint ezer néző előtt kezdődött el a találkozó, kicsit mintha már tétmérkőzésen lettünk volna. Ráadásul csapatunk a mezőnyben pariban volt a horvát együttessel, Lukic lövése után pedig igazán nagy helyzet egyik oldalon sem alakult ki.

Látszott, hogy a hazai gárda (is) rendkívül komolyan veszi a találkozót, ami abból a szempontból is érthető, hogy a Rijeka egy héttel múlva már bajnoki meccsen lép pályára, éppen annak az Osijeknek az otthonában, amelyet múlt szombaton 2–1-re győztünk le.

A 28. percben aztán fellobbant a tűz, a már sárga lapos Christian Gomis mellett ugyanis a félpályához közel a földre került egy rijekai játékos, a bíró pedig úgy döntött, hogy edzőmeccs ide, íratlan szabályok oda, nem „lecserélteti“, hanem kiállítja a szabálytalankodó középpályásunkat. Dean Klafuric vezetőedzőnk is nehezményezte az ítéletet (már az első találkozó is volt néhány véleményes döntés), majd szakvezetőnk vállán landolt egy sörrel teli pohár, s további (nem kért) italok érkeztek a technikai zónába…

A kedélyek lecsillapodásához kellett néhány perc és ebben az is sokat segített, hogy végül mégsem kellett egy órát emberhátrányban fociznunk, s tíz perc elteltével a kiállított Gomis „helyett“ pályára léphetett Menyhárt Barnabás.

Az emberelőnyös időszakban és a félidő hajrájában a Rijeka játszott veszélyesebben, jobbára a mi térfelünkön zajlott a játék, az első felvonást pedig sajnos Antonio Marin gólja zárta le, így hátrányból kellett folytatnunk a második játékrészt.

A parázs jelenetek mellett viszont amellett se menjünk el, hogy (miután egy hónap alatt a negyedik horvát csapattal találkoztunk felkészülési meccsen) öröm látni, ahogy Dean Klafuricot fogadják a riválisok. Mindenhol széles mosollyal üdvözlik a vezetőedzőnket, megadva neki és a horvátországi munkásságának a tiszteletet.

A második félidőben aztán ismét kiegyenlítettebbé vált a játék, a tenger felé lévő kapu irányába több akciónk is futott, mint az első negyvenöt percben, amikor – a lelátó mögötti dombokat tekintve – „hegynek fel“ kellett támadnunk. A félidő derekán már nagy helyzeteknek sem voltunk híján, nálunk Jónsson beadását fejelte mellé a hosszú érkező Eördögh, míg a hegyek irányából Szappanos Péter jelentkezett egy remek védéssel, miután Jankovic vezethette a kapujára a labdát.

A félidő hajrája ismét a hazai együttesé volt, s úgy is végződött, ahogy az első – Marin-góllal. Ami egyúttal is azt jelentette, hogy a délutáni döntetlen után az esti találkozó a Rijeka sikerével zárult.

Összességben hasznos két meccset játszottunk horvát riválisunkkal, csapatunk pedig folytatja a horvátországi edzőtábort, amely kedden szintén dupla mérkőzéssel zárul, akkor Koperben játszunk a szerb Kolubara és a Javor együttesével.
 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HNK RIJEKA–BUDAPEST HONVÉD 2–0 (1–0)

Rijeka, Rujevica Stadion, 1500 néző

G: Marin (45., 88.)
K: Gomis (28.)

Rijeka: Zlomislic – Grgic, Galesic, Dilaver, Vukcevic – Selahi (Liber, 60.), Hodza – Ampen, Jankovic, Marin (Miklos, 89.) – Frigan (Juric, 60.)
Vezetőedző: Sergej Jakirovic

Honvéd: Szappanos – Prenga, Cirkovic, Capan – Jónsson, Plakushchenko, Gomis (Menyhárt, 39., Kocsis G., 67.)*, Eördögh – Kocsis D. (Török K., 82.), Lukic, Zsótér
Vezetőedző: Dean Klafuric
(*a két csapat és a bírók megállapodása szerint beállhatott egy cserejátékos, Menyhárt, a kiállított Gomis helyett.)"

Íme, a meccs összefoglalója videón:

FRISSÍTÉS, 21.06:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC