nb1.hu

Remekelt a Vidi a szlovén ötödik ellen

Kodro duplázott.

A MOL Fehérvár FC felkészülési meccsen 3-0-ra legyőzte a szlovén élvonalban ötödik helyen álló Domzalét szerda délután Horvátországban.

Íme, a székesfehérváriak jelentése:

"Csapatunk harmadik horvátországi edzőmérkőzésén a szlovén élvonal ötödik helyén álló, háromszoros bajnok NK Domzale ellen lépett pályára az első, Hajduk Split elleni edzőmeccsnek is otthont adó poreci edzőközpontban, de ezúttal egy másik pályán.

Szakmai stábunk a Kovács D. – Nego, Larsen, Stopira, Heister – Christensen, Pokorny – Kastrati, Houri, Dárdai – Kodro kezdőcsapatot küldte a pályára. A 2. percben egy labdavesztés után Barisic lépett ki, azonban éles szögből a kapufát találta el. Bő tíz percnyi nagyobb helyzetek nélküli mezőnyjátékot követően Dárdai 15 méteres, külsővel leadott lövését védte a szlovénok kapusa. A 25. minutumban Offenbacher távoli próbálkozása szállt mellé, a 28.-ban a kilépő Kovacevic nem tudta eredményesen befejezni az akciót.

Az ellentámadás végén Kastrati még közelről nem tudott a kapuba találni, Kodróval szemben viszont szabálytalankodtak, a megítélt tizenegyest a sértett a kapu közepébe lőtte (1-0). Az utolsó tíz percben Dárdai járt kétszer is közel a gólszerzéshez, előbb a róla a kapu felé pörgő labda ment kevéssel fölé, majd 16 méteres lövését ütötte ki Mulasic a bal alsónál, így egygólos előnnyel mehettünk szünetre.

A félidőben nem cseréltünk, sőt ezúttal 90 percig a kezdő tizenegy maradt a pályán. Az 52. percben Christensen passzával Dárdai próbálkozhatott a bal szélről, de a kapu előtt keresztben elsuhant a labda. Az 54. minutumban Dárdai passza után Kodro lövését védte bravúrral a kapus, egy perccel később viszont már ő is tehetetlen volt, Kastrati jobbról érkező passza után Kodro lőtt a kapu jobb oldalába (2-0). 

A 68. percben Dárdai szép cselekkel hámozta át magát a domzalei védőkön, majd Houri elé passzolt, aki néhány méterről a hálóba passzolta a labdát (3-0). A 72. percben Dárdai balról leadott lövését háttal blokkolták a szlovének, a 78.-ban Pisek 35 méteres szabadrúgása a sorfalon megpattanva kerülte el kapunkat. A 80. percben közel jártunk a negyedik gólhoz, Heister játszotta meg az alapvonalról az érkező Kodrót, akinek lövését azonban bravúrral kiütötte a kapus. Az utolsó tíz percben még Pisek Kovács kezében kikötő szabadrúgása és távoli, fölé szálló lövése jelentett némi eseményt, az eredmény azonban már nem változott, 3-0-ra nyertünk.

Csapatunk a péntekig tartó edzőtáborban csütörtökön 15:30-tól, a szerb Radnicki Beograd ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését."

A Vidi január 29-én a Kecskemét otthonában folytatja az NB I-et.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC