nb1.hu

Rasszizmus: "Leköptek, erre rúgtam egy gólt a Fradinak"

A korábbi magyar válogatott játékos is elmesélte, hogyan reagált a támadásokra.

Sokáig beszédtéma tárgya lesz még a múlt hétvégi Zalaegerszeg-Budapest Honvéd NB I-es bajnoki (0-2), amelyen a hazaiak edzője, Ricardo Moniz piros lapot kapott, miután a pályán tiltakozott a vendégdrukkerek Christy Manzingára irányuló rasszista megnyilvánulásai miatt. Jean-Claude Mbemba és Sowunmi Thomas korábbi labdarúgók beszámolói alapján megvizsgáltuk, mennyit változott az itthoni helyzet az elmúlt 20-30 évben, egyúttal Dragóner Attila ZTE-sportigazgatót és Szántai Levente pszichológust, korábbi labdarúgót is megkérdeztük az esetről.

Jean-Claude Mbemba a Vasas-szurkolók körében legendának számít, aki meglátja, ma is autogramot kér tőle, pedig három évtizede sok-sok nehézséggel meg kellett küzdenie a kongói labdarúgónak. Claude – mindenki így hívta és hívja – 1985-ben érkezett Magyarországra, ahol a labdarúgás mellett a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, majd 1988 és 1994 között a Vasasban 153 mérkőzésen 32 gólt szerzett. Az Afrika Kupa-negyeddöntős csatár volt a magyar labdarúgás történetének az egyik első meghatározó, színes bőrű játékosa, és igencsak komoly rasszista támadásokkal kellett megküzdenie.

"A történetem ott kezdődik, hogy én voltam az egyetlen fekete labdarúgó. Mindent kaptam. Banánt dobtak rám, leköptek, és ez természetes volt abban az időben, semmilyen következménye nem volt. Kaptam hideget-meleget, előfordult, hogy valaki odajött hozzám, megsimogatta a bőrömet, aztán megnézte, hogy koszos lett-e a keze. Azóta teljesen megváltozott a világ" – emlékezett vissza az NB1.hu-nak nyilatkozó Claude.

Ki akartak rúgni az egyetemről, mert játszottam a Fradi ellen
"Nagyon nehéz volt, de lenyeltem a békát, aztán legfeljebb rúgtam egy gólt. A Fradi-pályán például majdnem minden meccsen gólt szereztem, pedig már akkor rám köptek, amikor vonultam be a pályára. Hogyan is válaszolhattam volna erre? Nem mutogattam kifelé, inkább bevettem a hazai csapat kapuját."

De ebből is akadt problémája, nem is akármilyen. "A Műszaki Egyetemen volt egy tanár, aki ki akart rúgatni. Vasútépítésből vizsgáztam, öt kérdés volt, háromra tudtam a választ, erre egyest akart adni, pedig bőven megvolt a 60 százalékos eredményem. Én persze megkérdeztem, ’dehát tanár úr, miért?’, erre pedig jött a meghökkentő válasz. ’Azért, mert játszottál a Fradi ellen! Kint voltam a meccsen, láttalak!’. A tanár ugyanis Fradi-drukker volt. Végül nem tudott megbuktatni, mert a tanszékvezető megakadályozta ebben." 

Claude szerint mára sokat változott a helyzet, ő nem bánná, ha most lenne NB I-es labdarúgó. "Sokkal jobb lenne most futballoznom, mert védettek a játékosok. Hiszen képzeld el, az én időmben akárhová mentünk, a városban, a stadionban én voltam az egyetlen fekete. Nagyon nehéz volt ám, nem kívánom senkinek! De lelkileg nagyon erős vagyok, és ez segített át a nehéz pillanatokon."

Részese volt a 4-es metró építésének, tagja az öregfiúk-válogatottnak 
Saját csapata szurkolói persze akkor és most is a tenyerükön hordozták, hordozzák Claude-ot. "A Vasas-drukkerek mellettem álltak mindig, és most is, ha megjelenek a Fáy utcában, odajönnek, autogramot kérnek, nem felejtettek el. De az ellenfél drukkereivel egészen más volt a helyzet. Rossz élmények voltak ezek, de örülök, mert nagyon sok ismerősöm van a futballkarrierem által, szinte bármit el tudok intézni."

Jelenleg Budapesten lakik, mérnökként dolgozik, részese volt a 4-es metró megépítésének is, és természetesen a futballtól sem távolodott el. "A Vasas hazai meccsein, amikor csak tudok, ott vagyok. De még futballozom is, Gellei Imre magyar öregfiúk-válogatottjában most is szerepelek a régi cimbikkel. Együtt játszom például Sowunmi Thomassal, aki közel áll hozzám, már csak a bőrszíne miatt is – jó barátok vagyunk."

Sowunmi: Inkább az ellenfél szurkolói szidjanak,  mint a sajátjaim
A jó barátot is megkérdeztük a nehézségekről, aki jó 10 évvel később volt NB I-es játékos. "Vannak ilyen ’élményeim’ többek között Zalaegerszegről, Újpestről is, de valószínűleg másképp éltem meg a helyzetet, mint a fiatalember (Christy Manzinga – a szerk.). Más volt, mi akkor kevesebben voltunk. Fel voltam a támadásokra készülve, úgy voltam vele, ha velem foglalkoznak, az azt jelenti, hogy jól játszom. Egyébként pedig, inkább az ellenfél szurkolói szidjanak, mint a sajátjaim" – mesélte egy mosollyal az arcán a nigériai származású Sowunmi, aki nagyrészt már a kétezres években szerepelt a Vasasban és a Ferencvárosban is, és 10-szeres magyar válogatottságig jutott.  

Szerinte mindig lesz valaki, akinél elszakad a cérna a lelátón, így a rasszizmust nem lehet megakadályozni, hiába próbálkoznak büntetéssel, kitiltásokkal. Ő azonban mindig túltette magát a lelátói reakciókon. "Ennek soha nem lesz vége, de ez nem zavart régen sem. Magyarországon ugyanakkor nincsen akkora probléma. Aki külföldön is átélte ezt, másképpen reagál" – fogalmazott Sowunmi, aki szerint a hordaeffektus miatt fordul elő, hogy sokan csak akkor bátrak a lelátón, ha más is kiabál. "Kevés az, aki egy az egyben, velem szemben állva is ezt tenné." 

Moniz súlyos eltiltást kapott
A Magyar Labdarúgó Szövetség még a keddi fegyelmi tárgyalás előtti közleményében úgy fogalmazott: "Az MLSZ minden diszkriminatív megnyilvánulást elítél és szankcionál. Amennyiben bizonyíthatóan voltak rasszista megnyilvánulások egy mérkőzésen, akkor a fegyelmi bizottság a legszigorúbban büntetheti a cselekményt. Minden ilyen esetben eljárás indul."

Kedden aztán döntött az MLSZ fegyelmi bizottsága; Ricardo Moniz vezetőedző október 25-től kezdődően minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hónapra szóló eltiltást kapott. "A Fegyelmi Bizottság elnöke a ZTE–Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért, a ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás miatt" – olvasható az MLSZ közleményében. Döntés csütörtökre, a Fegyelmi Bizottság következő ülésére várható.

Felháborodás és csalódottság Zalaegerszegen
A hétvégi ZTE-Honvéd bajnokin Dragóner Attila volt az, aki tulajdonképpen lenyugtatta a kedélyeket, nehogy komolyabban büntessék csapatát. "Megtörtént ez a sajnálatos esemény a mérkőzésen, mi pedig próbáltuk a körülményekhez képest higgadtan kezelni a történteket. Egy biztos, a klub összes dolgozója, a vezetők, a játékosok, az edzők egyaránt elítélik az ilyen dolgokat, és közösen kiállunk egymásért, a klubért, a saját játékosainkért. Az edzőnk fel szerette volna hívni a figyelmet, hogy ami történt, az nem a futballpályára, sőt igazából sehová nem való" – nyilatkozta honlapunknak a zalaiak sportigazgatója. 

"Hosszú ideig nem lehetett tapasztalni ilyen jellegű dolgot Magyarországon, talán ezért is volt meglepő, hogy a múlt szerdai kupamérkőzésünk után ismét egy hasonló eset történt. A színes bőrű játékosainkat és a vezetőedzőnket is a felháborodás, de még inkább a csalódottság jellemezte. Nagyon maguk alá kerültek a mérkőzés után. De most a futballra kell koncentrálnunk, egymást segítve. Nagyon erős a csapategységünk, összefogtak a fiúk, de ez nemcsak ebben a helyzetben, hanem egyébként is jellemző a klubra. Úgy gondolom, erősebben fogunk kijönni ebből a szituációból, de biztos, hogy ezek a napok most nehezek, és elég hosszúak minden egyes játékosunk és a vezetőedző számára egyaránt."  

Dragóner úgy érzi, hogy a ZTE-drukkerek bíznak a törekvéseikben.  „Mi bízunk bennünk, ők is bíznak a munkánkban, egységesnek kell maradnunk. Nekünk pedig előre kell tekintenünk, hisz vasárnap a listavezetőhöz látogatunk." 

"A Budapest Honvéd – ahogy korábban is – elhatárolódik a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásoktól, amelyek nincs helyük a futballpályán. Számunkra is egyértelmű, hogy a gyűlöletnek nincs helye a stadionokban, legyen szó, hazai vagy éppen vendégszurkolók által tanúsított magatartásról, amelyet sajnos többször is tapasztalhatunk az NB I-es mérkőzéseken" – reagált röviden a Budapest Honvéd a történtekre az NB1.hu megkeresésére.
 
Már a botrányos kupameccs után beavatkozhatott volna egy sportpszichológus
Ahogyan Sowunmi és Claude mondták, az ilyen támadásokra szinte lehetetlen felkészülni, erősnek kell maradni, a pszichológus szerint ugyanakkor léteznek olyan technikák, amelyek segíthetik a csapatot vagy az érintett labdarúgókat. "A hétvégén történt események is rámutatnak arra, milyen fontos, hogy a profi csapatoknál rendelkezésre álljon sportpszichológus" – mondta érdeklődésünkre Szántai Levente pszichológus, korábbi élvonalbeli labdarúgó.

"A Zalaegerszeg vezetőedzője említette, a hétközi kupaforduló során is rasszista megjegyzéseket kaptak a játékosaik. Ezen a ponton már beavatkozhatott volna a sportpszichológus, átbeszélve és feldolgozva a Kazincbarcika ellen történteket. Így feltehetően a hétvégi bajnoki mérkőzésen erősebb érzelmi kontroll jelent volna meg, hiszen a hétközi abuzáló helyzetet már átdolgozták egyéni- és csapatszinten. A másik beavatkozási pont a mentális fáradtság kezelése lett volna, hiszen egy hét alatt három mérkőzést játszott a csapat. A tartós nyomás és stresszhelyzet kezelésére szakemberként jól működő sportpszichológiai technikák állnak rendelkezésünkre, így a mentális fáradtság kezelése is hatékonyabbá válik egy ilyen kiélezett versenyfutásban. Más oldalról tekintve az eseményeket, a vezetőedző támogató viselkedést mutatott a csapata felé, mellyel azt mutatta, nem oké, ami a pályán kívül történik. Egy erős kohézióval rendelkező csapatnál előfordulnak ilyen jellegű megnyilvánulások és az 'egy mindenkiért, mindenki egyért' elve alapján reagált erre a helyzetre vezetőedző, sportigazgató és csapat."

JUHA PÁL

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC