nb1.hu

Puskás Akadémia-Újpest: a büntetők végjátéka

Egyre közelebb a lilák, de...

PUSKÁS AKADÉMIA-ÚJPEST 2-1 (0-0)

Ha valaki ránéz az eredményre, azt állapíthatja meg kezdésből, hogy a felcsútiak folytatták zseniális szériájukat, megszerezték zsinórban ötödik bajnoki sikerüket és átvették a vezetést a tabellán, míg az újpestiek az előző három forduló javulása (egy győzelem, két döntetlen) ismét vereséget szenvedtek, így maradtak a tabella utolsó helyén.

Pedig ennél sokkal több volt ez a találkozó, sőt!

Az újpestiek már az első perctől aktívan játszottak, Markek Tamásnak, a Puskás szenzációsan védő kapusának már az ötödik percben dolga volt. A hazaiak sem finomkodtak, az első félidőben többször majdnem a kiállítás sorsára jutó (végül csak egy sárga lapot kapó) Gera Dániel által vezetést szerezhettek volna, majd a játékrész második felében beszorították a lilákat.

A lilákat, akiknek a játéka szemmel látható módon is meccsről meccsre javul, s akik egy picit az öltözőben ragadtak, ez pedig jóformán a pontszerzésükbe került – a 49. percben Baluta lőtt a kapuba. 

A gól után nagyon nyomtak a vendégek, többször csak és kizárólag Markek bravúrjainak volt köszönhető, hogy nem zörrent a háló (Tallo a félidő közepén már szaladhatott volna ünnepelni, ám a kapus a kapufára tolta a közeli lövését), és ez tökéletesen elég volt a Puskásnak, hisz a félidő második fele pontosan úgy alakult, mint az első játékrész esetében.

A 90. percben Kozák büntetője pedig eldöntötte a három pont sorsát, igaz, az utolsó szó, ezzel együtt a becsületgól az újpestieké volt, hisz a 98. percben Beridze értékesítette a megítélt tizenegyest.

Mindez sokat nem ért a liláknak – kérdés, a válogatott szünet után milyen formában térnek vissza, mint ahogy az is, kitart-e a felcsúti lendület ezt követően is.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: MARKEK TAMÁS

Néha elképesztő védésekkel sokkolta az újpestiek játékosait. Könnyen lehet, ha nem ő áll a kapuban, fordítva alakul az eredmény.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: AZ 55. PERC

Hamar egyenlíthett volna az Újpest, ám Kastrati lövését védeni tudta Markek. Nem sokkal később Tallo is bosszankodhatott, a hajrában pedig nem volt reális esélye a liláknak az egyenlítésre.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

49. perc: Plsek beadása után Kozák szolgálta ki remekül az érkező Balutát, aki hat méterről, kissé kiszorított helyzetből lőtt a hosszú sarokba. 1-0

90. perc: Mack szabálytalankodott Balutával szemben a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest Kozák helyezte a kapu közepébe. 2-0

90+8. perc: Szolnoki találkozott Beridzével, a VAR-vizsgálat után Berke játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett a bal alsóba lőtt. 2-1

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A válogatott szünet után a Puskás a Pakshoz látogat, míg az Újpest a DVSC-t fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 2-1 (0-0)

Puskás Akadémia FC: Markek – Szolnoki, Spandler, Stronati, Nagy Zs. – Plsek, Baluta (Puljic, 91.), Van Nieff (Favorov, 78.) – Gera D. (Corbu, 56.), Kozák (Bakti, 91.), Slagveer (Csirmaz, 78.)
Újpest FC: Banai – Kastrati (Viana, 78.), Kutrumbisz, Diaby – Csongvai, Katona, Mack, Antonov – Mitrovic – Beridze, Kone (Tallo, 52.)

gólszerzők: Baluta (49.), Kozák (91., 11-esből), illetve Beridze (98., 11-esből)
sárga lap: Spandler (24.), Van Nieff (27.), Gera D. (35.), Kozák (75.)

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC