Túl az első héten a csapat.
Immáron egy hete edzenek újra együtt Bödéék, eddig ugyan csak kis csoportokban. Hétfőtől a kormány döntésének az értelmében már újra engedélyezett, hogy együtt eddzen az egész csapat, ezzel készülve a folytatásra. Azonban sok még a kérdőjel, főként a meccsekkel és az átfertőződésekkel kapcsolatosan, erről mesélt a paksifc.hu-nak Szabó János, Windecker József és Hahn János:
Szabó János: „Magamon és az egész csapaton is azt vettem észre, hogy igencsak ki voltunk már éhezve a labdára, viszont a sport minden elemében egyértelműen lehet érezni, hosszabb volt a kihagyás, mint az nyáron vagy télen lenni szokott. Úgy gondolom, nagy szerencse lenne, ha három hét után mindenki formába tudna lendülni, és itt nem csak a mi gárdánkra gondolok. A szakmai stábunk azonban mindent elkövet, hogy a korlátozások ellenére is kiváló tréningeket rakjon össze, ugyanakkor az egészségügyi ajánlásokat is maradéktalanul betartsuk. A csapat hangulatára, ahogy eddig, úgy most sem lehet panasz, még akkor sem, ha a jelen helyzetben nehéz maradéktalanul a futballra koncentrálni, nem a legjobb így készülni, edzeni, de becsülettel végezzük a dolgunkat.”
Windecker József: „Olyan szempontból jó volt a múlt heti kezdés, hogy találkoztunk a többiekkel, viszont a szabályozások betartása miatt mondhatjuk, hogy rávezető hét volt. Én is úgy tapasztaltam, hogy mindenki nagy elánnal vetette bele magát a munkába. Várjuk a valószínűleg igen kemény folytatást, hiszen lassan már teljesen egyértelmű, lesznek meccsek is… Nekünk pedig minél jobb formában kell lennünk, mivel nyolc nehéz találkozó vár ránk. A zárt kapus mérkőzések egyáltalán nem ideálisak, mivel a foci a szurkolókért van, de ezzel sajnos nem tudunk mit tenni. Én jó állapotban érzem magam, de most mindenki erőteljesen odateszi magát a tréningeken.”
Hahn János: „Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, miszerint edzőink a helyzet ellenére jó tréningeket tartanak, valamint mindenki jó formát mutat. Ugyanakkor nehéz a helyzetünk, nem úgy működünk, ahogy szoktunk, ahogy igazából kellene. Sok a kérdőjel, főleg a meccsekkel és az átfertőződésekkel kapcsolatosan, viszont mindenki próbál maximálisan felkészülni, hogy semmi esetben se érjen meglepetés bennünket. Keményen végezzük a munkánkat, várjuk a döntést.”












