nb1.hu

Paks: egy távozó, egy visszatérő

Hivatalos bejelentések a másodosztályú kluboktól.

Az NB I-ben hatodik helyen álló Paksnál folytatja a tavaszi szezonban a kölcsönből visszatérő Kovács Nikolasz, míg Szekszárdi Milán a másodosztályú Kazinbarcikánál bizonyíthat.

Íme, az NB II-es Ajka rövid jelentése Kovácsról:

"Remek őszi teljesítményének köszönhetőn Kovács Nikolaszt a Paksi FC visszarendelte, így jobbhátvédünk ismételten az első osztályban bizonyíthat."

A KBSC beszámolója Szekszárdi érkezéséről:

"Az őszi szezon lezárása óta klubunknál is folyamatosan zajlanak a tárgyalások az érkező és esetlegesen távozó labdarúgókkal. Ennek köszönhetően január negyedikén hivatalosan is bejelenthetjük első téli igazolásunkat, Szekszárdi Milán személyében. A huszonegy éves belsővédő a Paksi FC együttesétől érkezik fél évre kölcsönbe Kazincbarcikára. 

Milán bátyjához – a szintén nálunk játszó Szekszárdi Tamáshoz – hasonlóan a Paks korosztályos csapataiban nevelkedett, majd a 2018/2019-es szezonban először volt tagja az NB3-as keretnek. A 2019/2020-as idényt nevelőegyesülete másodosztályú U19-es gárdájánál töltötte, a következő bajnoki évadban pedig már a Paks II alapemberének számított, harminchárom alkalommal lépett pályára. A tavalyi bajnokságban szintén az NB3-ban játszott, harminchat meccsen öt gólt szerzett védőként. A 2022/2023-as bajnokságban tizennégy NB3-as mérkőzésen kapott szerepet és hétszer volt eredményes. Idén kilenc alkalommal a Waltner Róbert irányította NB1-es keretnek is tagja volt és a ZTE elleni bajnokin be is mutatkozott az élvonalban.

Szekszárdi Milán motiváltan érkezett  a Kolorcity Kazincbarcika SC-hez, ezt nyilatkozatában is megerősítette:

"Örülök, hogy itt lehetek, ez egy jó lehetőség számomra. Mindent meg fogok tenni, hogy a csapat és én is sikeresek legyünk a tavasz folyamán! Csak jókat hallottam a klubról, úgyhogy a beilleszkedéssel sem lesz gond szerintem. Jó felkészüléssel egy sikeres és eredményes tavasznak nézhetünk elébe. HAJRÁ BARCIKA!"

A Paks január 28-án a Kisvárda vendégeként folytatja a bajnokságot. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC