23 évesen még NB III-as játékos volt Szappanos Péter, aki aztán egyszer csak bekerült Csank János híres füzetébe.
Három csodás kapussorsról is olvashattunk a katari vb-rajt előtt. Remko Pasveert az Ajax második számú kapusából lett a holland bajnokság egyik legjobbja, és 39 évesen került be a holland keretbe. Szenegál ellen mégsem ő, hanem a 203 centis Andries Noppert védte a hollandok kapuját, aki két éve abba akarta hagyni a focit, rendőrnek állt, de a Heerenveenben bebizonyította, hogy akár egy vb-re is ki lehet vinni – a Szenegál ellen nyitómeccsen volt életében először válogatott. Az irániak kapusának, Alireza Beiranvandnak 12 évesen a kétkezi munkát támogató apja összetépte a mezét és a kapuskesztyűit, aki ezért Teheránba szökött, ahol hajléktalanként élt. Ruhagyárban, autómosóban, utcaseprőként is dolgozott, mígnem egy sikeres próbajáték megváltoztatta az életét, és most ott van a vb-n.
Szappanos Péter története is kiváló példa arra, hogy soha nem szabad feladni. A Budapest Honvéd kapusa 32 évesen szerepelt először a magyar válogatottban, és egy elképesztően hosszú út végén válthatta valóra az álmát. Íme, a gyerekkorában asztmával küszködő futballista életútja, aki megannyi nehézség és próbajáték után lett NB I-es, majd válogatott játékos.
Mikor került először labda a kezedbe?
Asztmás voltam, ezért nagyon sokáig nem kezdhettem el a focit, az orvos ugyanis nem engedte. Tízéves koromra nőttem ki annyira a betegséget, hogy el tudjak kezdeni versenyszerűen sportolni, és egyből a kapuban ragadtam. Én azzal a „flúggal“ jöttem világra, hogy nekem az ad élvezetet, ha ki tudok védeni egy erős lövést, soha életemben nem is játszottam másik poszton.
Akkor jól sejtem, hogy nem az asztmád miatt lettél kapus, hogy így kevesebbet kell futni.
Mamáméknál nőttem fel a klasszikus vidéken, a lakótelepen, és ott nagyon sokan jártunk focizni. Nem voltam annyira ügyes, hogy a mezőnyben tudjak játszani, ezért az idősebbek beállítottak a kapuba, de ekkor még utáltam, mert féltem a labdától. De aztán az egyik ott játszó barátom adott egy kapuskesztyűt, hogy próbáljam ki azzal. Ezzel kezdődött a szerelem.
Mikor jött el a fordulópont, amikor érezted, hogy már nem félsz a lövésektől?
Tizenhárom-tizennégy éves korom körül kezdtem el jobban élvezni, előtte – megmondom őszintén – nem tartoztam az őstehetségek közé. Ugyanakkor iszonyatosan céltudatos és alázatos voltam. Tizennégy évesen, iskolaválasztás előtt szerettem volna felkerülni Budapestre egy klubhoz vagy egy sportiskolába. Próbajátékon jártam az MTK-nál, de a csapat nem tudott helyet biztosítani, mert két válogatott kapusa is volt a 90-es korosztályból: Gulácsi Péter és Kovács Balázs. Így nem volt esélyem bekerülni, de a kapusedzőjük, Lippai Józsi azt mondta, ha a szüleim vállalják, és felhordanak Budapestre egy évig, akkor szívesen edz velem külön. Három évig jártam hozzá, de az első év volt az, amely meghatározta a karrieremet, mert abban az egy évben rengeteget fejlődtem, felkerültem Jászberényből Budapestre és a szakközépiskolát már a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában kezdtem, mivel a Szent István SE-be igazoltam.
Ezek szerint a szüleid elvállalták, hogy bevisznek edzésekre. Ez mennyi utazást jelentett?
Egy évig hetente háromszor hoztak fel Pestre, ami oda-vissza 170 kilométer. Ahogy végeztem az iskolával, felvettek a suli előtt, az edzésemet az anyukám vagy az apukám megvárta, aztán hazamentünk. Ez óriási áldozat volt a család részéről, de utólag, szerencsére azt lehet mondani, hogy megérte, hiszen az alapokat ekkor szereztem meg. Mint már mondtam, nem tartoztam a legtehetségesebbek közé, de szerettem volna mindenképpen kapus lenni, és a kitartásomnak köszönhettem, hogy ez sikerült.
Volt olyan kapuspéldaképed, aki hasonlóan nehéz utat járt be, és a küzdeni tudásának köszönhette a sikereit?
Kevés olyan kapus van, aki nem a küzdeni tudásának köszönheti a sikerét, nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy jó kapussá válj. Alapjáraton kell egy flúg, hogy jó kapus legyen belőled, de kell az ész is, mert annyira összetett sportág ez – vallom, a kapuslét olyan, mintha egy külön sportág lenne -, hogy nem tudsz érvényesülni, ha nincs meg hozzá az eszed. Az akkori példaképeim – Toldo, Buffon, Canizares, Casillas – mindegyikének megvolt a saját élettörténete egy-egy buktatóval, de akkor hozzánk nem jutottak el a velük készített mélyebb interjúk. Én már annak is örültem, ha lett egy poszterem róluk a SztárSportból vagy a Képes Sportból.
Ezek után mi volt a következő lépcsőfok a karrieredben?
Egyszer egyik napról a másikra kitaláltam, hogy át szeretnék menni a Fradiba, és sikerült is lehetőséget intéznem magamnak a próbajátékra. Meg is feleltem szerencsére, kölcsönbe átigazoltam, de az első fél évemben egy másodpercet sem játszottam. A második évben aztán 17 és fél évesen felkerültem az első csapathoz. De erre még nem voltam felkészülve, így 2009 januárjában az NB III-ba igazoltam: a Dunaharaszti szerződtetett. Így kezdődött a felnőtt karrierem.
Szappanos Péter 23 évesen még a harmad-, 27 évesen a másodosztályban védett, majd a 28. születésnapja előtt másfél héttel volt először kezdő az NB I-ben. Három évvel később viszont már meghívót kapott a magyar válogatottba, ahol 32 esztendősen mutatkozhatott be (Forrás: Budapest Honvéd FC)
Hogyan lettél NB I-es kapus?
Innentől kezdődik a pályafutásom mókás része. Öt szezont játszottam Dunaharasztiban, többnyire dobogósok voltunk, én pedig az NB II-be vágytam, de mindig közbejött valami, sem a REAC, sem a Baja nem szerződtetett. Az erdélyi Nagyváradon már a csapatképre is rákerültem, de lett egy kis kommunikációs hiba a fizetésemet illetően: mire odaértem, kevesebb lett. Mivel a hozzáállás sem stimmelt, így attól féltem, mással is probléma lesz, ezért inkább hazatértem, és az NB II-es Mezőkövesdhez mentem próbajátékra, de nem ment jól a védés ebben az egy hétben, nem volt meg a kémia, nem is akartak leigazolni, és ezek után szerződtetett 2012-ben a Tatabánya. Itt nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan terveztük, összesen két meccset játszottam, de az egyik elég jól sikerült. A Kozármisleny-Tatabánya mérkőzésen 3-2-re kikaptunk, de egyedüliként 8-as osztályzatot kaptam a Nemzeti Sporttól, így bekerültem a futball körforgásába. Mint utólag megtudtam, a mérkőzést megtekintő Csank János ekkor írt fel a híres füzetébe, mondván, belőlem még lehet valami. Visszatértem Dunaharasztiba, hátha jó lesz ugródeszkának egy évig ott futballozni. De ekkor már el kellett mennem dolgozni a foci mellett, mert az NB III-ban nem olyanok voltak a körülmények, mint most. Profi sportolóvá szerettem volna válni, ezért ekkor már táplálékkiegészítőket szedtem, odafigyeltem az étkezésemre, eljártam pluszban edzeni, még ha ez költséges is volt.
Mit dolgoztál?
Vasvári Zoltán, az akkori kapusedzőm, aki a mai napig az egyik legjobb barátom, egy kertibútor-áruházban dolgozik raktárvezetőként, és felajánlott egy alkalmi munkát. A kamionon beérkezett árukat a kartonból ki kellett pakolnunk, majd bevittük az összes bútort a boltba. Emellett prémium grilleket szereltünk össze teljesen készre. Reggel 6-7-re jártam dolgozni, ha jó napom volt, délben, ha nem, akkor 14 órakor végeztem, hazamentem, ettem, majd mentem edzésre. Emellett korábban is dolgoztam, édesapám autószerelő, amikor nem volt edzésem, akkor hazamentem Jászberénybe és segítettem neki, volt, hogy némi segítséggel, de egyedül cseréltem kuplungot egy Lada Niván. Huszonnégy évesen aztán válaszút elé érkeztem. Felajánlottak egy teljes munkaidős, bejelentett állást, ami a foci rovására ment volna. De szerencsére, a semmiből ekkor beesett a Zalaegerszeg hívása.
Minek, kinek köszönhetted ezt a váratlan ajánlatot?
A ZTE mostani tulajdonosa, Végh Gábor még a Dunaharaszti elnökeként ismert engem, követte a pályafutásomat, és az akkori NB II-es csapatának kapus kellett. Zalaegerszegről felhívták Csank Jánost, hogy mit tud rólam, ő pedig azt mondta, hogy remélhetőleg jól járnak velem. Így kaptam meg 24 évesen az első profi szerződésemet Zalaegerszegen, ahol nagyon gyorsan sikerült beverekednem magam a kezdőcsapatba, négy év alatt 112 mérkőzésen szerepeltem. Szerencsére olyan szezonjaim voltak, hogy minden évben érdeklődtek irántam, de valamiért mindig elcsúszott az átigazolásom. Az első év végén hosszabbítottam, így ez lett a vesztem, hiszen a ZTE nem jutott fel, én pedig így négy évig a másodosztályban ragadtam. Huszonnyolc éves voltam, és még nem volt NB I-es meccsem, hogy adjanak így értem sok pénz? – erre hivatkoztak az érdeklődő csapatok. De ez érthető is volt, és amikor lejárt a szerződésem, utána kerültem Mezőkövesdre, Kuttor Attila csapatába. Nem első számú kapusnak igazoltak, de sikerült beverekednem magam a kezdőcsapatba. Ez annyira jól sikerült, hogy benn is ragadtam a kapuban.
Volt egy időszakod, amikor egyáltalán nem futballoztál Zalaegerszegen – erre hogyan emlékszel vissza?
Zalaegerszegen nem hosszabbítottam meg a szerződésemet, ezért kitettek a csapatból, nem játszhattam a meccseken, az edzéseken jobbhátvéd voltam. Akkor egy darabig kilátástalan volt a helyzetem, fél évig valóban nem játszottam, és így igazolt le a Mezőkövesd. Viszont ez nem azt jelenti, hogy csak úgy eltelt az a fél év, kihasználtam a helyzetet, hogy nem kellett hétvégére frissnek lennem, így még többet edzettem. Bokszedzésre jártam és olyan is volt, hogy a délelőtti edzés után délután még elmentem futni. Úgy érzem, ennél többet már nem is tudtam volna edzeni. Bár ez egy rosszabb periódusa volt a karrieremnek, de jól folytatódott, mert bíztak bennem Mezőkövesden, ahol szerintem meg is háláltam a bizalmat.
A vb-rajt előtt olvashattunk különleges kapussorsokról: a 39 éves holland Remko Pasveert sztorija hasonlóan motiváló, mint a vb-n debütáló Andries Noppert esete, vagy az apja akaratával szembeszálló, hajléktalan segédmunkásból vb-résztvevő futballistává lett iráni Alireza Beiranvand története. Téged melyik hatott meg legjobban?
Mind a három történet egyedi, de a 39 éves Pasveerttel tudok a legjobban azonosulni, aki talán hozzám hasonlóan a sokadvirágzását éli. Ezekre a példákra tekintve lehet mondani, hogy nincsen lehetetlen. Nagyon sok játékosnak könnyebben kezdődik a karrierje, ott van egy NB I-es csapatnál, sodródik az árral, míg másnak egy edzéslehetőségért is sokat kell dolgoznia. Nincsen két egyforma életút, de a saját tapasztalatom alapján úgy érzem, akik úgy jutnak előre, mint akár az említett három kapus vagy én, azok jobban megedződnek, és jobban becsülik azt, hogy az adott helyzetben éppen hol tartanak.
Olvasva ezeket az életutakat, rögtön magadra gondoltál, hogy a te történeted is különleges?
Én mindig tudtam, hogy különleges a sztorim, hiszen 24 évesen még dolgoztam is a foci mellett. Amikor elkezdődött az átigazolási időszak, azzal telt a napom, hogy másodpercenként frissítettem a Nemzeti Sport weboldalát, hogy megnézzem, az NB II-es csapatok milyen kapusokat igazoltak, hogy esetleg hová lenne még lehetőségem eljutni. Ha valaki ekkor azt mondja, hogy egyszer válogatott mérkőzésen fogok védeni, mosolyogtam volna, nem tartottam volna reálisnak. Minden egyes nagyobb pillanatnál – az első NB I-es meccsemen vagy most, a válogatott mérkőzésemen – végigfut a fejemben, hogy min mentem keresztül.
Forrás: MLSZ.hu
Tényleg jobb vagy, mint öt vagy tíz éve?
Amíg fiatal vagy, az a legfontosabb, hogy játssz, tapasztalj, hibázz, majd tanulj belőle! Én 350-400 meccsen játszottam, rengeteget tapasztaltam, de rengeteget fejlődtem is. Ehhez sok edzés kellett, nyitottság arra, hogy tudjak fejlődni és befogadjam az újat, de kellett lennie tehetségnek, érzéknek is bennem, amit elő tudok húzni, ha szükség van rá.
De mi az, amiben az átlag felett vagy, és mi az, amiben még fejlődhetsz?
Én nem szeretem megmondani, hogy mik a lufijaim mert annyira komplex ez az egész. A mostani kapusedzőm, Vlada Avramov irányelvével egyetértek: a vonalon mindenki tud védeni, de amiben ki lehet emelkedni, az a kijövetel a beadásokra, illetve a lábbal való játék és a helyezkedés. Az elmúlt 2-3 évben az utóbbiban fejlődtem a legtöbbet, megtanították, hogy nem csak akkor kell jó pozícióban lennem, ha lőnek, hanem akkor is, amikor a másik térfélen van a labda; a megfelelő pozícióban kell lenni azért, hogy ha bármi történne, akkor ne érjen meglepetés.
Minek örültél jobban, az első válogatott kerettagságodnak San Marino ellen, vagy a mostani pályára lépésednek Görögország ellen?
Nem lehet a kettőt összehasonlítani, mind a kettő óriási öröm volt. A kerettagság iszonyatosan nagy dolog volt, boldog voltam, hogy végre ott vagyok. Utána persze azt szerettem volna, hogy a következő keretben is benne legyen, de jól sikerült az összetartás; edzésen tudod bebizonyítani, hogy hiába játszol itthon, képes vagy ugyanazokra, mint a légiósok. Szerencsére én egy éve már az összes válogatott összetartáson ott voltam.
Mit tesz hozzá a tapasztalatodhoz, amikor olyan kiváló társakkal készülsz, mint Gulácsi Péter és Dibusz Dénes?
Egy korosztály vagyunk, barátságos a hangulat. Dini ellen nagyon sokat játszottam és jóban is vagyunk, mindkettőnknek Schultz Levente a menedzsere, ráadásul a gyerekeink egy csoportba járnak az óvodába. Szakmailag is figyelem őket, de azt gondolom, ők is engem, 32 éves vagyok, nekem is vannak erősségeim – nyilván gyengeségeim is -, de a mai napig tudunk tanulni egymástól.
A görögök ellen a 92. percben együtt cseréltek be Kalmár Zsolttal, aki végül szabadrúgásból győztes gólt szerzett. Mondtál neki valamit, amikor besétáltatok?
Háromszor elmondtam neki, amíg várakoztunk a cserénkre, hogy bármi van, lőjön, hátha meg tudjuk fordítani a mérkőzést. De szerencsére ez így volt megírva. Amint beálltunk, szabadrúgáshoz jutottunk, Zsolt pedig berúgta.
Akár egy perc alatt is lehet gólt kapni, benned volt, hogy nehogy kapura lőjenek, vagy bíztál abban, hogy legyen dolgod még a végén?
Szerencsére játszottam már sok olyan tétmeccsen, amikor akár egy klubnak a sorsa is múlt a 90 percen. Emberek vagyunk, bármikor bekövetkezhet egy hiba, de nem szabad ezzel a gondolattal pályára lépni. Aki várja a hibát, az hibázni is fog. Ez fejben dől el, nekem pedig 32 évesen már van annyi rutinom, hogy ezt kezelni tudjam. A 93. percben egy felívelésre ki mertem jönni, ami azt mutatja, hogy nem a hibától féltem, hanem szerettem volna megoldani a feladatomat. Nem volt időm túlizgulni az egészet, gyorsan történt minden, sodródtam az árral, de napok, hetek múlva, ha már ez az egész leülepedett, akkor fogom igazán átérezni, hogy mit jelent az, válogatott kapus vagyok. Még ha csak három percet is játszottam, ez nagy szó, főleg úgy, hogy a mostani válogatottba nagyon nehéz bekerülni, és ennek a tudatában ez hatványozottan egy nagy egyéni siker a számomra.
Létezik nagyobb születésnapi ajándék, mint ez a válogatott meccs?
Ez azért elég nagy ajándék volt, és nagyon örülök is neki. De nemrég született meg a második kislányom, szóval a gyerekeim jelentik az igazi ajándékot. De nagyon fontosak ezek a mérföldkövek is, óriási visszaigazolása annak, hogy megérte az a sok szenvedés, álmatlan, gyomorgörcsös éjszaka, amikor nem tudtam, hogy mi lesz a következő állomás.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
