nb1.hu

Nemzetközi szervezethez csatlakozott az Újpest, kölcsönadás a felcsútiaknál

Régi ismerős látogatta meg a kispestieket.

PUSKÁS AKADÉMIA

A tavaszi idényben az NB II-es Gyirmótban fog szerepelni a 18 éves Jevhen Kicsun. A kölcsönadást a fiatal játékosa csapata, a Puskás Akadémia így jelentette be:

"Bakti Balázs után megvan a második idén januárban kölcsönbe kerülő játékos NB I-es együttesünknél: tavasszal a jelenleg a Merkantil Bank Liga 6. helyén álló Gyirmót FC Győr csapatát erősíti Jevhenij Kicsun. A 18 éves, ungvári születésű szélső eddig egy alkalommal lépett pályára az első csapat színeiben, a Vitória Guimaraes elleni Konferencialiga-selejtező visszavágóján kapott lehetőséget Hornyák Zsolt vezetőedzőtől."

Kicsun a mostani idényben 15 NB III-as bajnokin jutott szóhoz a Puskás Akadémia II-ben, a meccseken öt gólt szerzett. A negyedik helyen tanyázó Puskás Akadémia január 29-én a Mezőkövesd otthonában játszik bajnokit.

Erről a transzferről nemrég az NB2.hu-n is beszámoltunk. 

ÚJPEST

Az Újpest második magyar csapatként csatlakozott az EFDN hálózatához. A szervezet vezetője, Hubert Rovers nagyon örül az újpestiek érkezésének, többek között ez is kiderül a lila-fehérek bejelentéséből:

"Év elején újabb nemzetközi kapcsolatok nyíltak meg szeretett klubunk előtt, ugyanis 2023-tól hivatalosan is az EFDN szervezetének kötelékébe tartozunk. A jelenleg közel 150 tagot számláló hálózathoz második magyar klubként csatlakoztunk. Az Újpest FC mindig is elkötelezett volt a társadalmi felelősségvállalás iránt, amit az EFDN szárnyai alatt még magasabb szintre emelhet.

Az EFDN (European Football for Development Network) olyan professzionális futballklubokból, ligákból és labdarúgó-szövetségekből áll, amelyek elkötelezettek a saját közösségük és a társadalmi felelősségvállalás iránt. A szervezet segíti az európai szintű együttműködést és fejlődést. Célja továbbá, hogy népszerűsítse a labdarúgás erejét, mint a társadalmi fejlődés eszközét, és támogassa tagjainak azon kezdeményezéseit, hogy a futball segítségével megszólítsák közösségeik különböző célcsoportjait.

A nemzetközi kapcsolatok fontosságát és erejét jól tükrözi, hogy a szervezet 2012 (hivatalos formában 2014) óta létezik és a kezdetben hat tagból álló taglista alig 10 év alatt 150 fölé duzzadt.

Hubert Rovers, az EFDN vezetője az alábbi szavakkal köszöntötte csapatunkat a csatlakozáskor:

"Örömteli hír számunkra, hogy az Újpest FC-t is a hálózatunkban üdvözölhetjük. Izgalmas, hogy egy második magyar klub is csatlakozott hozzánk. Reméljük, ez a jövőben további CSR-tevékenységeket alapoz meg a térségben. Nagyon ígéretes együttműködés elé nézünk, látva, hogy az Újpest FC mennyire lelkes a társadalmi felelősségvállalás eseményeinek szervezésében. Bízunk benne, hogy segítségünkkel még több ilyen tevékenységet indítanak a közösségük, szurkolóik számára. Reméljük együttműködésünk eléri célját és a hálózat tagjaival együtt, valamint egymástól is további tudásra tehetnek, tehetünk szert. Büszkék vagyunk rá, hogy csatlakoztak közösségünkhöz. Biztosak vagyunk abban, hogy nagyban hozzájárulnak majd a hálózat sikeréhez tapasztalataik és tudásuk megosztásával."

Ahogyan az Hubert Rovers szavaiból is kiolvasható, a célunk a közösségbe kerüléssel nem más, mint nemzetközi példák alapján saját, hosszú távú CSR programok megalkotása és azok folyamatos fejlesztése. Olyan projekteket szeretnénk megvalósítani, melyekkel a labdarúgáson keresztül értéket tudunk közvetíteni és támogatni az újpesti közösséget, valamint tovább építeni az Újpest Család erejét."

A 10. helyen telelő Újpest a Honvédot fogadja majd január 29-én az NB I-ben, ez lesz mindkét csapatnak az idei év első bajnokija.

HONVÉD

A Horvátországban edzőtáborozó Honvéd pénteken a Rijekával játszott edzőmeccset, a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. A kispestieket egy régi ismerős látogatta meg az összecsapáson: Tonci Kukoc korábban két és fél évet húzott le a fővárosi csapatban.

"Jó szívvel emlékszem vissza a Honvédnál töltött időszakomra, most is megdobbant a szívem, eszembe jutottak a szép emlékek, amelyekből rengeteget gyűjtöttem Kispesten. Minden jót kívánok a csapatnak a tavaszi szezonra, drukkolok a srácoknak. 17 fontos meccs vár az együttesre, az én olvasatomban 17 döntő. Nem mindig csak a minőség számít, kell a karakter és az egység és nem szabad félni, elég csak a mezen lévő oroszlánra gondolni, hogy az is adjon erőt. Azt vallom, hogy minden edzésen és meccsen ennek megfelelően kell készülni és akkor kilábalhat a klub a nehéz helyzetből. Minden jót, sok sikert a Honvédnak, szeretlek titeket, Csak a Kispest!" – nyilatkozta Kukoc a kispestiek hivatalos oldalának.

A 16 ponttal rendelkező Honvéd a 11. helyezett jelenleg az NB I-ben. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC