nb1.hu

NB1.HU: bajnok lesz a Vasas? Ügyvezető: nem!

Budapest – Mi a siker titka? Miért hittek az utált Pavlovban? INTERJÚ!

2098!

 

Ennyi nap telt el azóta, hogy a Vasas utoljára, önállóan vezette a bajnokságot. Ez nagyjából nyolc év. De mennyi ideig szól még majd a mostani bajnokság az angylföldiekről. Konkrétan rákérdeztünk Vancsa Miklósnál, a piros-kékek ügyvezetőjénél.

 

 

– Bajnok lesz a Vasas?

– Nem lesz! Nagyon jó érzés az élen lenni, remélem, párszor még vezetjük majd a tabellát, de nem szabad ekkora terhet tenni a fiatalokra. Nagyon sokra hivatott csapatunk van, esélyesek vagyunk arra, hogy még sok örömet okozzunk a szurkolóinknak, de az majd idővel derül ki, hogy mekkorákat. Az is fontos, hogy milyen viszonyok lesznek a továbbiakban a magyar labdarúgásban.

 

– Tavaly, amikor már mindenki eltemette a Vasast, egy háttérbeszélgetésen azt mondta az nb1.hu-nak, az sem lenne baj, ha kiesnének, mert megvan az a potenciál a fiatalokban, hogy idővel a klub hírnevéhez méltóan szerepeljenek.

– Hatalmas öröm, hogy nem kell a kiesésről beszélni, de vizionáljuk, hogy a másodosztályba kerültünk. Akkor külföldiek nélkül játszanánk, Nagy Gergely, Osváth, Debreceni, Hangya, Szivacski, Berecz, Vida és Remili lenne a mag, és akkor még Murkáékról nem is beszéltem.  Tehát kevésbé sínylettük volna meg a kudarcot, de meglátásom szerint a magyar focinak az a jó, hogy bennmaradtunk. Olyan tehetségeink vannak, akik hamarosan, vagy egy picit később lesznek a felnőtt válogatott tagjai.

 

 

 

 

– Ha már a légiósok: sokan, az nb1.hu sem értette a leigazolása után, mit akarnak Jevgenyij Pavlovtól.

– Csatárunk idén már kétgólos, olyan csaptoknak talált be, mint a Videoton és a Ferencváros. Kevesen hittek benne, mi, viszont igen. Mind futásban, mind minőségi futásban és párharcokban is kiemelkedő teljesítményekre képes. A vizsgálatai eredményei is olyan kimagasló értékeket mutattak, hogy nem dönthettünk másképpen. A tavalyi, legfontosabb mutatói a következők voltak: 4 gól, 4 gólpassz, 4 kiharcolt tizenegyes, kevés játék ellenére. Ukrajnában extra tehetségnek kiáltották ki, amit jelez, hogy a Mettalurg Donyeck három millió euróért vitte volna, de a klubja nyolcat kért érte. A háború elől menekült el, úgy keveredett hozzánk. Minőségi igazolásunk volt még Vukasin Polekszics is, aki sajnos megsérült, de várjuk vissza. Kire Ristevski rendkívül jó futballista, de Felix Burmeister, James Manjrekar és Mahir Saglik is bőven megfelelő tudásúak. A légiósainknak elmondtam, rendkívül jól, kiemelkedően kell játszaniuk, mert ha nem, akkor csak felesleges anyagi ráfordítást jelentenek nekünk az MLSZ-szabályok miatt. Be kell ismernem, volt, hogy tévedtünk külföldiekkel, de azt is el kell ismerni, most mindannyian segítik a Vasast.

 

– Vukasin Polekszics volt a Vasas legjobbja az első négy fordulóban, de megsérült. Helyette Nagy Gergely védett a Ferencváros ellen, aki szintén a mezőny legjobbja volt. Hogyan érték el, hogy Nagy ne megsértődjön, hanem beálljon a sorba?

– Érdekes szituáció volt, Nagy és Hermány egyforma teljesítményt nyújtott, utóbbi a végén megelőzte. Hermány elment, Nagy maradt, akiről azt gondoltuk, hogy kapjon egy komoly vetélytársat maga mellé. Kapusaink, mert a szintén nagyon tehetséges Póser Dánielről sem szabad megfeledkeznünk, egyből látták, hogy milyen szinten kell teljesíteniük a meccseken és az edzéseken is, ha el akarnak érni valamit a labdarúgásban. Polekszics egyébként súlyos sérülése ellenére, egész héten segítette Gergelyt, Pavlov meg előre készült, hogy ha gólt szerez, akkor a televízió kamerái előtt üzen a sérültnek. Együtt van a társaság, ebből a szempontból is nagyon jó most a Vasas vezetőjének lenni, mert nem kell fegyelmezni.

 

 

 

 

– Szerdán a harmadik Honvédot fogadják. Régen ez a párosítás a magyar futball ékköve volt, most hosszú idő után találkoznak úgy egymással a felek, hogy az élmezőny tagjai.

– A Vasas és a Honvéd is legkiemelkedőbben szolgálja a magyar labdarúgás érdekeit. Minden MLSZ-ajánlást betart a két klub, legyen szó a fiatalok vagy a légiósok szerepeltetéséről. Igazán akkor jó a magyar foci, ha a Vasas és a Honvéd is jó. A két klub hátráltatott helyzetben volt az elmúlt évtizedben, de most végre mindkét gárda drukkerei örülhetnek. Remélem, sok boldog angyalföldi és kispesti fanatikus lesz szerdán a stadionban, akik remek hangulatot teremtenek, mert nagyon jó meccset látnak. Igazi rangadóra van kilátás, győzzön a jobbik csapat.

Kapcsolódó hírek