nb1.hu

Monaco-Ferencváros: Vécsei legfontosabb gólja és Laidouni titka – reakciók

Botka és a türelem, Dibusz és a nyugalomra intés.

Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros csütörtökön este 1-0-ra verte a Monacót az Európa-liga csoportkörének második fordulójában.

A lefújást követően több Fradi-játékos is értékelt, ezekből idézünk.

"Az egész mérkőzést végig kontrolláltunk, nyilván voltak lehetőségeik, de nekünk is megvoltak a helyzeteink az elején. Nem volt annyira intenzív meccs, mindkét csapatnak inkább a kontrákkal voltak lehetőségeik" – mondta a győztes gólt szerző Vécsei Bálint. "A Lugano színeiben a Bukarest ellen is volt egy gólom, de immár ez karrierem legfontosabbja, hiszen így valós esélyünk van arra, hogy továbbjussunk és szintet lépjünk. Most már nem csak álom, van teljesítmény is mögötte."

„Le a kalappal a szurkolóink előtt, tényleg hazai hangulatot tudtak teremteni nekünk itt, Monacóban is. Ismét az ő segítségük kellett, hogy ezt a meccset megnyerjük. Nem éreztem a Monacón, hogy annyira jó erőben lennének, vagy éreznék azt, hogy mit kellene ellenünk csinálniuk. Nagyon türelmesek voltunk, és nem mentünk bele abba, hogy minden áron gólt akarunk rúgni, hanem szépen tartottuk hátul a labdát, és egy ilyen szituációra vártunk, mint amiből Bálint gólt rúgott. Nagyon sok van még ebben a csapatban, miért ne mutassuk be minden meccsen, hogy képesek vagyunk győzni, és akár jóval több ponttal zárni a csoportot" – mondta Botka Endre.

Dibusz Dénes is elégedetten értékelt. "Míg az első félidő teljesen kiegyenlített volt, a második már egy teljesen más játékot hozott, többször be voltak szorulva a kapujuk elé. A második félidőben nagyon küzdenünk kellett, de szerencsére nagyon fegyelmezett és szervezett volt a csapat. Igazából az történt a pályán, amire számítottunk, azt játszotta a Monaco, amire készültünk. Azt gondolom, ez egy hatalmas eredmény a klub történetében. Azzal, hogy két meccs után hat ponttal állunk, kézzelfogható közelségbe került a továbbjutás, ám ezzel kár lenne foglalkozni."

Aissa Laidouni elárulta, a mezszáma, a 93-as arra a megyére utal, ahonnan származik, hiszen Franciaországban minden megye rendelkezik egy „azonosítószámmal”, ez pedig egy kis üzenet a családja, a szerettei, a támogatói, a barátai felé. Hozzátette: "Megérdemeltük a győzelmet, sokat dolgoztunk érte. Két nehéz győzelmünk volt, de még van, amin még dolgozni kell, persze mindig van. Nem gondolom, hogy szerencse kérdése lenne, hogy így állunk két meccs után. Szerintem ez a rengeteg munkánk gyümölcse.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC