Fájhat a meccs Supkáéknak.
MEZŐKÖVESD-MOL FEHÉRVÁR FC 1-2
Későn ébredés!
Talán ez a legjobb kifejezés a MOL Fehérvár FC-re jelenleg, hiszen a székesfehérvári csapat a március 19-i, Gyirmót elleni 2-0-s siker óta előbb legyőzte 5-3-ra a Kisvárdát, majd az MTK elleni döntetlen után most a Mezőkövesd otthonából vitték el a három pontot. Csakhogy az igencsak gyenge szezon végéhez közeledve így is hatalmas bravúr (egyben a dobogósok visszaesése) kéne ahhoz, hogy egyáltalán dobogósok legyenek, így indulhassanak az európai színtéren a következő idényben.
Egy biztos: a Vidi augusztus óta nem tett olyat, mint most, azaz zsinórban négy meccsen veretlenek tudtak maradni.
Pedig nem volt messze a Mezőkövesd attól, hogy otthon tartsa a három pontot (vagy legalább az egyet), de az adódó lehetőségekkel jobban sáfárkodott Michael Boris együttese.
Supka Attiláéknak azért is fájhat ez a húsvéti találkozó, mert egyrészt így is veszélyezteti őket a kiesés réme (nyolc pont az előnyük a Gyirmót, MTK kettőshöz képest), másrészt hiába kerültek hátrányba Kodro gólja után az első félidő elején, az első játékrész helyzeteinek megkoronázásaképp a legjobbkor, közvetlenül a szünet előtt egyenlítettek Drazsics fejesével.
A második félidő kevés próbálkozásából aztán a Vidi örülhetett egyszer, méghozzá a csereként beálló Petrjak villanásának köszönhetően – ez a bomba el is döntötte egyben a mérkőzés sorsát.
A fehérváriak ugyanúgy 39 ponttal állnak, mint az Újpest és a ZTE (a 4-6. helyeket foglalják el), míg a Mezőkövesd továbbra is a 9. a tabellán.
A MECCS FŐSZEREPLŐJE: IVAN PETRJAK
A 70. percben a mérgelődő Nikolics helyére állt be (a csatárnak nem ment a játék, ezért volt dühös), majd némi túlzással az első labdaérintéséből ragasztott nagyon nagy gólt a Kövesd kapujába, ezzel eldöntötte a meccset.
A MECCS KULCSMOMENTUMA: VAJDA LÖVÉSE
Megvolt a lehetősége az egyenlítésre a hajrában a Mezőkövesdnek, ám Vajda lövése Kovács kezében landolt.
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
17. perc: Stopira indította Negót, akihez végül Vajda fejéről került a labda. Jobbról centerezett, középen pedig érkezett Kodro, aki három méterről, ballal a jobb alsóba pöccintett. 0-1
45+3. perc: Vajda balról érkező beadása után Drazsics fejelt a rövidről, hat méterről a hosszú sarokba. 1-1
77. perc: Nego kapott labdát Rustól, jobbal egyből visszatette a 16-os előterében érkező Petrjaknak, aki kapásból, ballal nagy gólt lőtt 18 méterről a jobb alsóba. 1-2
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Mezőkövesd jövő hétvégén az MTK-hoz látogat, míg a Vidi a Puskás Akadémiát fogadja.
JEGYZŐKÖNYV:
OTP Bank Liga, 28. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 1-2 (1-1)
Mezőkövesd Zsóry FC: Tordai – Farkas, Pillár, Lukic, Vadnai (Kis, 79.), Vajda – Cseke, Cseri, Madarász (Besirovic, 84.) – Drazic, Jurina (Csurko, 67.)
MOL Fehérvár FC: Kovács D. – Rus, Stopira, Sabanov – Nego (Bese, 96.), Rúben Pinto (Makarenko, 78.), Zulj, Heister – Kodro, Nikolics (Petrjak, 70.), Bamgboye (Dárdai, 70.)
gólszerzők: Drazic (45+3.), illetve Kodro (16.), Petrjak (77.)
sárga lap: Cseke (83.), illetve Heister (25.), Bamgboye (41.), Petrjak (78.)
A tabella a linkre kattintva érhető el.