nb1.hu

Mezőkövesd-Kecskemét: sokba került a kihagyott büntető

Megszakadt a hosszú sorozat.

Mezőkövesd-Kecskemét 2-1 (2-1)

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: RICCARDO PISCITELLI

Az olasz kapus hetek óta bombaformában véd. Múlt héten a kisvárda ellen is kifogott egy büntetőt és most is hárította Banó-Szabó tizenegyesét. Többször bravúrt bemutatva segítette győzelemhez csapatát. 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: BANÓ-SZABÓ BÜNTETŐJE

Piscitelli az 58. percben hárította a kecskeméti játékos büntetőjét, ami befolyásolta a mérkőzést. A hátralévő időben igyekeztek a vendégek, de nem tudtak egyenlíteni. 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

18. p: egy hazai szögelt után Besirovic tetet középre a labdát, az ötösnél lévő Karnyicki védőjét megelőzve fejelt a kapuba 1-0!

28. p: Banó-Szabó Bence lövése a kapufáról csapattársához Nagy Krisztiánhoz került, aki hat méterről lőtt. A lövésbe a kapus még bele ért, de a labda a kövesdi Kállai testéről a kapuba pattant. Öngól! 1-1!

42. p: Molnár húzott el a bal szélen, majd a középen érkező Besirovichoz passzolt, aki egyet tolt befelé a labdán, majd 16 méterről gyönyörűen kilőtte a rövid alsót. 2-1! 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az NB I hétközi 15. fordulójában a Mezőkövesd a Debrecenhez látogat, míg a Kecskemét a Puskás Akadémiát fogadja. 
 

JEGYZŐKÖNYV: 

OTP Bank Liga, 14. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Kecskeméti TE 2-1 (2-1)

Mezőkövesd, 1000 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Karnyicki (18.), Besirovic (42.), illetve Kállai (28., öngól)
sárga lap: Vadnai (28.), Kállai (32.), Cseri (52.), illetve Tóth B. (22.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Piscitelli – Kállai, Pillár, Lukic, Vadnai (Brtan, 68.) – Cseri (Vajda, 68.), Karnyicki, Besirovic – Molnár G. (Schmiedl, 85.), Da. Babunszki, Drazic (Bobál G., 93.)
Kecskemét: Varga B. – Nagy K., Szabó A. (Rjasko, a szünetben), Belényesi, Szalai, Zeke (Grünvald, 74.) – Banó-Szabó, Vágó (Djuranovic, 82.), Katona B. (Gréczi, 88.) – Szuhodovszki, Tóth B. (Szabó L., 74.)

Az mti beszámolója:

Jó iramú első félidőt produkáltak a csapatok. Kezdetben jóval többet volt a labda a hazaiak térfelén, a Kecskemét kezdeményezőbben lépett fel ellenfelénél. A vezetést bő negyedóra után mégis a Kövesd szerezte meg egy remek szögletvariáció végén. A vendégek továbbra is feltolták a védekezésüket, s miután egyenlítettek, változatlanul többet birtokolták a labdát, de újabb helyzetet nem tudtak kialakítani, a hazaiak pedig egy gyors ellenakció után ismét előnybe kerültek.

A fordulást követően is a Kecskemétnél volt többet a labda, s az 57. percben 11-est harcolt ki az együttes: Kállai a 16-os vonalánál buktatta Zekét. A büntetőhöz Banó-Szabó állt oda, de a hetek óta nagyszerű formában védő hazai kapus, Piscitelli hárította a lövését. A félidő közepén kijött a szorításból a Mezőkövesd, többször veszélyeztett is, de nem tudta kihasználni, hogy az egyenlítésért támadó vendégek védelme kinyílt. Hátul azonban magabiztosak voltak a hazaiak, így sikerült megőrizniük előnyüket.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC