nb1.hu

Kemény napok vannak a játékosok mögött.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros gólnélküli döntetlent játszott a Mezőkövesd otthonában. 

A találkozót követően Pászka Lóránd a FTC hátvédje értékelt a FradiMédiának. 

“Egy fárasztó tíz nap, egy hét van mögöttünk itt Mezőkövesden. Keményen készültünk, napi két edzéssel. Látszott is a brigádon, hogy benne van a lábakban ez a tíz nap. A mester azt kérte, hogy ugyanúgy a terhelés legyen meg. Nyilván még nem olyan intenzíven, tehát sprinteket nem tettünk bele az edzőtáborba, a futáson volt a lényeg, ami a mai mérkőzésen is megvolt. Azt gondolom, hogy ennek a tíz napnak méltó lezárása volt ez a meccs. Azt gondolom, hogy majd januárban is ugyanúgy fogjuk folytatni. Lesz most még egy pihenőnk, megpróbáljuk kihasználni, de ugyanúgy kapunk programot a szünetre is, úgyhogy nincs megállás. Muszáj keményen dolgoznunk, ha tavasszal is olyan eredményesek akarunk lenni, mint amilyenek ősszel voltunk” – nyilatkozta Pászka Lóránd. 

Mezőkövesd – FTC 0-0
Mezőkövesd Városi stadion, v.: Karakó.
Mezőkövesd: Tordai – Kállai K., Pillár, Karnickij, Berasvili, Filip – Besirovic, Cseri, Molnár G. – Drazsics, Prudnikov.
Vezetőedző: Kuttor Attila
Csereként beállt: Nagy G., Rjabenko, Kállai Z., Bobál G., Vadnai, Csontos, Madarász M., Lakvekeliani, Vajda
FTC: Dibusz (Bogdán, 46.) – Botka, Kovacevic, Pászka – Zachariassen (Orosz, 77.), Besic (Sigér, 71.), Esiti (Vécsei, 46.), Gojak (Mercier, 46.) – Auzqui, Marquinhos, Traoré (Haraisvili, 63.).
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Az FTC a ZTE vendége lesz 2023 első tétmeccsén az OTP Bank Ligában január 24-én, utána 28-án a Vasast fogadja, majd február elsején a Paksra látogat, míg a kövesdiek január 29-én a Puskás Akadémiát látják vendégül, majd február 5-én Zalaegerszegre utaznak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC