nb1.hu

Mészöly Géza szerint Dzsudzsák és Szalai nem 180 percre kell – interjú

Megvannak a Király-Juhász-Gera hármas helyettesei.

Marco Rossi szövetségi kapitány ma kihirdette a Szlovákia elleni idegenbeli és a Horvátország elleni hazai Eb-selejtezőkre készülő válogatott keretét. A névsorról és a nemzeti csapat előtt álló feladatok nehézségi fokáról Mészöly Gézával beszélgettünk, méghozzá több okból is.
 
Egyrészt azért, mert 18-szor szerepelt a magyar válogatottban játékosként, másrészt azért, mert a Vasas és az Újpest vezetőedzőjeként is ért el hangzatos sikereket, de dolgozott Győrben, Szombathelyen, Fóton és Rákospalotán is. És ami szintén nem mindegy, volt az U18-es és az U19-es válogatott szövetségi kapitánya is. És ennek még fontos szerepe lesz a beszélgetésben, mert az itthoni U19-es Eb-meccseken kiharcolta a játékosaival a világbajnokságra való kijutást, Izrael legyőzésével, nem is akárkiknek a góljaival.
 
Wales szövetségi kapitánya, Ryan Giggs szerint nem kell foglalkozni a magyar válogatottal a továbbjutás szempontjából. Magyarországon viszont úgy vannak vele nagyon sokan, hogy könnyű csoportba kerültünk. Melyik táborba tartozik?
Fel is paprikázhatja a játékosainkat és a szakvezetést is, ha egy riválistól valaki, főleg a szakmai vezető, ilyet mond. Van benne egy sértés, miközben a válogatottunk az elmúlt mérkőzéseken megmutatta, hogy kell megújulni, újra összeállni. Olyan fiatalítás kezdődött el, ami számomra abszolút kedves. Amikor a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság volt, akkor Nagy Dominik, Kalmár Zsolt és Balogh Norbert is a keretem tagja volt. Előtte Kleinheisler Lacival is dolgoztam együtt az U18-as válogatottnál. Az előbb említettek kezdik átvenni a pozitív vezérszerepeket Rossi csapatában is. De az is tény, hogy szükség van a rutinosabb játékosokra is, mint Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Velük kapcsolatban viszont azt érzem, már nem fognak száznyolcvan percet játszani, mert ennyi már sok lenne nekik, viszont ettől még nagyon fontos szerepük van a keretben. Jónak gondolom a fiatalabb és a rutinosabb játékosok vegyítését a keretben. Van esélyünk, de nem lesz könnyű a sorozat. Kemény csatával kezdünk Szlovákiában, utána fogadjuk a horvátokat. Egyből belecsaphatunk a lecsóba. Viszont, ha felvonultatjuk az utóbbi mérkőzéseken megmutatott erényeinket, akkor mindkét válogatott ellen lehet esélyünk jó eredmény elérésére.
 
 
Megsüvegelendő tettet hajtott végre az U19-es válogatott élén, mert kijutottak a világbajnokságra. Akkor, itthon játszhatták a meccseiket. Melyik volt a legemlékezetesebb háttérélménye?
Az utolsó csoportmeccsünket Izrael ellen nyertük meg 2-1-re, a győztes gólunkat Kalmár Zsolt szerezte, az elsőt meg Balogh Norbert. Azzal a sikerrel jutottunk ki a világbajnokságra, nagyon örültünk neki. Az én egyéni pechem, hogy véget ért utána az edzőségem a gárda élén, mert a világbajnokságon már Bernd Storck vitte tovább a csapatot. Viszont még a felkészülés során történt Telkiben, hogy Nyilasi Tibor odajött hozzám és ezt kérdezte Balogh Norbertről: „Úristen, honnan szedtétek ezt a gyereket?!” Nagyon büszke vagyok rá, hogy olyan játékosokat fedeztünk fel a magyar labdarúgásnak, akik a felnőtt válogatott keretének a gerincét alkotják. Nagy Dominik is alapember volt nálam, rajta is látszott már akkor, hogy ő is megállhatja a helyét külföldön is.
 
Balogh Norbertről azt nyilatkozta Marco Rossi, hogy azért hívta meg először a keretbe, mert rendszeresen és jól játszik. Szoboszlai Dominik viszont felkerült az osztrák másodosztályú fiókcsapatból, ahol állandóan játszott, a Salzburg első keretébe, ahol meg nem. Indokolt az ő behívása is?
Annak érzem, mert a jövő mindenképpen az övé. Kell, hogy szokja a légkört, bár bizonyos epizódszerepekre alkalmas lehet már a következő két mérkőzésen is. Nem rá fog még épülni a magyar válogatott, de be kell szagolnia a miliőbe. Klubszinten már jó úton halad, a válogatottban is el kell kezdenie ezt a folyamatot. Valamennyi játékos bő keretbe való behívásával egyetértek.
 
Ezek szerint Nagy Ádámnak is ott a helye, aki nem játszik a Bolognában? Nem akarom pellengére állítani, mert az eddigi válogatott meccseken meg a csapat talán legjobbja volt. Utóbbi számíthatott, amikor Rossi meghozta a döntését?
Ádám abszolút kulcsa a csapatnak. Fejben rettentően ott van, nagyon sokat fut, már gólt is szerzett, elhiszi magáról, hogy a kapu elé is oda tud érni. Nagyon meghatározója a válogatottnak. Nagyon sajnálom, hogy Roberto Donadoni nem használja kellően a klubcsapatában. Rossinak a jó barátja a szakember, de ilyenkor nagyon nehéz odahatni. Remélem, Ádám elhiteti, hogy a klubjában is nélkülözhetetlen lesz. Azt sajnos el kell ismerni, nagyon nehéz dolga lenne, ha játék nélkül, mindkét selejtezőn végig a pályán kellene bizonyítania, ami meg alapesetben így történne. Tiszta szívből remélem, hogy rám cáfol és mindkét találkozón a mezőny legjobbja lesz. Szlovákia ellen kezdő lesz szerintem, mert ismétlem, hogy kulcsfigura.
 
 
Willi Orbán hasonló vagy ugyanolyan poszton játszik, mint ön régen. Nagy ötlet volt a honosítása?
Franciaországban már én is azon a poszton játszottam. Hatalmas fegyvertény, hogy sikerült megnyerni őt a magyar válogatottnak. Volt, hogy benne volt egy-két kapott gólban, de ez egy védőnél mindig benne van a pakliban. Megszerzésével viszont egy kategóriát előrelépett a válogatottunk. Mindenben példamutató a fiatal játékosoknak.
 
Fociban még él az örök mondás, hogy végy egy jó kapust. Gulácsi Péter a nemzeti csapat mellett a Bundesligában, a Lipcse kapusaként is remekel. Jól látom, hogy pont abba a korba érkezett, olyan teljesítménnyel, hogy már nem csak azért hallgatnak rá a többiek, mert a kapus utasításait mindig be kell tartani? 
Mostanra érett meg igazán. Amikor a Juhász-Király-Gera hármas befejezte a válogatottnál, akkor nem voltak helyetteseik. Most viszont már lehet pótolni a hiányukat. Van, hogy csapategységgel, de már inkább az eddig említett játékosok kezdenek egyre inkább előtérbe kerülni, a visszavonulók posztjain még jobb teljesítménnyel előrukkolni. Emiatt is érzem azt, hogy erős lehet a válogatottunk. Ellenfeleink is erősek, nehéz dolgunk lesz, de van egy olyan magja a csapatnak, amire lehet alapozni.
 
Mit áldozna fel azért, hogy, hogy hazai Európa-bajnokságon játszhasson magyar címeres mezben?
Láttam a Puskás Aréna alapjait, amikor a magyar labdarúgás ünnepén körbevezettek bennünket a készülő létesítményben. Mindannyiunknak megdobbant a szíve. Már a régi stadionban is remek volt játszani magyar címeres mezben, de az új aréna minden igényt kielégítő lesz, még parádésabb akusztikával. Gyerekként arról álmodoztam, és szerencsére megadatott, hogy az akkori Népstadionban játszhassak magyar válogatottként. Nagyon sokat jelenthet a mostaniaknak, hogy Eb-meccseket játszhatnának itthon, ha sikeresek lesznek. Pár évet biztos odaadnék azért, hogy ez velem is megtörténhessen…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC