nb1.hu

Magyarország-San Marino: köszönet Gera Zoltánnak is

Fiola Attila ígéretet tett.

Fiola Attila szerint két eltérő összecsapás vár a világbajnoki selejtezők utolsó két fordulójában a magyar labdarúgó-válogatottra.

"Először a San Marino elleni összecsapásra fókuszálunk, ott favoritként kilencven százalékban nekünk kell majd dominálnunk, és fogunk is. Itthon kell tartanunk a három pontot. Varsóban várhatóan többet kell majd védekeznünk" – mondta a Telkiben rendezett sajtótájékoztatón a MOL Fehérvár FC futballistája, aki a lengyelek elleni hazai mérkőzésre visszaemlékezve kiemelte: az a találkozó a magyarok kezében volt, de végül nem tudták megnyerni. Hozzátette ugyanakkor, hogy abból a mérkőzésből kiindulva Lengyelországban kiélezett küzdelmet vár.
    

Marco Rossi szövetségi kapitány több futballistára sem számíthat ezen a két mérkőzésen: Gulácsi Péter, Willi Orbán és Bolla Bendegúz sérülés miatt nem állhat az olasz szakember rendelkezésére, míg Sallói Dánielt, a Sporting Kansas City támadóját amerikai klubja nem engedte el. Fiola Attila szerint a helyükre lépőket nem kell külön motiválni: "mindenki, aki ide kerül, százszázalékot akar nyújtani, és ott akar lenni a válogatottban".
    

Újoncként készül az együttessel Kiss Tamás, a holland SC Cambuur támadója, aki kijelentette, egész karrierje során azért dolgozott, és hajt keményen most is, hogy lehetőséget kapjon a nemzeti csapatban.
    
A 20 éves futballista elmondta, jól sikerült a beilleszkedése Hollandiában, ahol elsősorban a mentalitás más teljesen, mert a cserejátékosok is mindent megtesznek azért, hogy beverekedjék magukat a csapatba. Megjegyezte: kicsit nehéz volt megszokni a gyors holland futballt, ugyanakkor a nemzeti csapatban hasonlóan pörgős a ritmus.
    
Kiss Tamás köszönetet mondott Gera Zoltánnak, illetve a teljes U21-es válogatottnak azért, hogy az ott elvégzett munkának is köszönhetően most a felnőtt válogatottban való debütálásra vár.
    
A magyar válogatott pénteken San Marinót fogadja a Puskás Arénában, hétfőn pedig Lengyelország vendégeként zárja a világbajnoki selejtezősorozatot – jelentette az MTI.

ÍME, AZ MLSZ GYORSJELENTÉSEI:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC