nb1.hu

Magyarország-Görögország: bíróság elé állították a pályára beugró szurkolót

Megsértette a biztonsági szabályokat. 

A bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségében, ezért egy évre próbára bocsátotta azt a férfit, aki a november 20-i magyar-görög válogatott labdarúgó-mérkőzésen beugrott a pályára.

A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a budapesti XIV. és XVI. kerületi ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a 18 éves szurkolót. A vád szerint "a férfi a szurkolása közben – megsértve a vonatkozó biztonsági szabályokat – a nézőtérről beugrott a játéktérre".

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a bíróság a férfit a váddal egyezően bűnösnek mondta ki. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett, közérdekű munka kiszabását, valamint sportrendezvények látogatásától való határozott idejű eltiltást kérve.

A Puskás Arénában rendezett mérkőzést – amely a nemzeti együttes idei utolsó összecsapása volt – a magyar csapat nyerte 2-1-re. Ez volt egyben a 109. válogatott összecsapásával egyedüli magyar csúcstartóvá előlépett Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC