nb1.hu

Magyarellenesség: félbe kellett szakítani a rangadót Romániában

Mutatjuk az összefoglalót.

Alig szólt a futballról a román élvonal hétfő délutáni mérkőzése Kolozsváron, az Universitatea szurkolói ugyanis magyarellenes tüntetésként fogták fel a Sepsi OSK elleni találkozót – jelentette a Nemzeti Sport helyszíni tudósítója.

A riport szerint a "Cluj Arénában ugyan a vártnál jóval kevesebb néző látogatott ki az újonc valóban első hazai mérkőzésére (előtte kétszer Medgyesen játszott otthon az U), a kemény mag azonban szinte kizárólag a magyarságnak és Magyarországnak szánt rigmusokkal és írásos üzenetekkel – mint Budapest román 1919-es elfoglalásának és Trianonnak a dátuma, vagy a szokásos „Székelyföld nem létezik” felirat foglalkozott.

Sebastian Coltescu játékvezető 25 perc után unta meg az egyre durvább hangnemű szurkolást, és előbb a hangosbemondó útján figyelmeztette a közönséget, majd 10 percre félbe is szakította a mérkőzést, az öltözőbe rendelve a csapatokat. Az U-tábor erre is „Ki a magyarokkal az országból!” felkiáltással reagált, ám ekkor már a hazai közönség többi része is kifütyülte saját ultráit – ők ugyanis futballt akartak nézni."

A többit mutatjuk a jegyzőkönyv alatti videóban

FRISSÍTÉS: 20.07 AZ MTI HELYSZÍNI JELENTÉSE

A kolozsvári szurkolók magyarellenes molinói és magyarellenes rigmusok skandálása miatt tíz percre félbe kellett szakítani hétfőn a házigazda Universitatea Cluj és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK bajnoki labdarúgó-mérkőzését.

A kolozsvári egyetemi csapat szurkolói az első félidőben több molinót is kifeszítettek a nézőtéren. Ezek egyikén azt írták: "amiként a Nagy-Magyarország, úgy a Székelyföld álmát is csírájában el kell tiporni, és a sepsi(szentgyörgyi), csíki és udvarhelyi horthysta csapatokat is el kell tüntetni a labdarúgás térképéről".
    
Egy másik molinón a románokat 1848-ban a magyarok elleni harcba szólító Avram Iancu-idézet volt olvasható.
    
A kolozsvári U ultrái emellett magyarellenes rigmusokat is skandáltak, és petárdát is robbantottak. A játékvezető a 25. percben félbeszakította a játékot, és az öltözőbe küldte a csapatokat. A stadionban bemondták, hogy ha a mérkőzés újrakezdése után megismétlődnek a sportszerűtlen megnyilvánulások, végleg lefújják a találkozót, és a vendégcsapat 3-0-s győzelme kerül a statisztikába.
    
Újabb figyelmeztetésre nem volt már szükség. A meccset a Sepsi OSK nyerte az 52. percben szerzett góllal.
    
A magyarbarátként elkönyvelt CFR mellett idén második kolozsvári csapatként az U is a román első osztályban játszik. Az egyetemi csapat szurkolóinak szélsőséges megnyilvánulásai korábban is sok gondot okoztak a hatóságoknak. A bajnokság hatodik fordulója után a Sepsi OSK a harmadik, a Kolozsvári U az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

ROMÁN LIGA 1
6. FORDULÓ
Universitatea Cluj–Sepsi OSK 0–1 (0–0)
Kolozsvár, Cluj Aréna, 5500 néző. Vezette: Coltescu
Universitatea:
Gorcea – Romeo, F. Ilie, D. Ispas, Pirvulescu (Briceag, 63.) – Romário Pires, Filip (Haita, 78.), Bic (Remacle, 63.) – Ely Fernandes (Boiciuc, a szünetben), Balan, Chipciu (Hlistei, 78.). Vezetőedző: Erik Lincar
Sepsi OSK: Niczuly – R. Dimitrov, Ninaj, Mitrea, R. Ispas (A. Dumitrescu, 76.) – Jonathan Rodríguez, N. Paun – Barbut (Askovszki, 69.), Aganovic (Achahbar, 76.), Gheorghe (Damascan, 88.) – Rondón (Tudorie, 69.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi

Gólszerző: Rondón (52.)
Kiállítva: N. Paun (90+1.)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC