Ezért hozták ide a Kemenes Szabit?
83. p.: „Csere lenne esetleg, ha megengeded, teeee….”
Tegnap egész nap fájt fejem, és ez éjjel is kitartott. Nem azért jelzem, mert sajnáltatni szeretném magam, hanem azért, mert megérdemeltem. Mivel majdnem elárultam a világ valaha volt legfontosabb csapatát, a III Kerületi TVE-t.
Már többször megírtam, hogy a pálya mellett nőttem fel, a 90-es években voltam ott sajtófőnök és a Loki első kupagyőzelme utáni napokban (99-ben), pont a DVSC elleni meccsen debütáltam technikai vezetőként az NB I-ben. Mindezt 20 évesen. És hát ugye a világ legjobb írója (Nick Hornby), aki a világ legjobb könyvének szerzője (Fociláz) is azt vallja, minden drukker életében kell lennie egy kiscsapatnak, amit bizonyos értelemben jobban szeret, mint a legigazibb kedvenc csapatát.
Ilyen pályafutás után meg azt voltam képes kitalálni, hogy nem a Kerület-Szpari, hanem a Gázművek-ETO-ra megyek ki riportot írni a kupameccsek közül. Óbuda és így a világ valaha volt legnagyobb rivalizálása a Kerület-Gázművek, de egymás iránt érzett gyűlölet nélkül, mert az számít csak, hogy mindannyian óbudaiak vagyunk.
Azon sem tudtunk soha öriharisosembocsi szintjéig összeveszni a gázművesekkel, hogy az ő büféjükben kapható málnásfröccs, vagy a régi Kerület Büfében kapható kis Radeberger-e a jobb itóka.
Megittuk mindkettőt, külön-külön és egyszerre is ha úgy kívánta a becsület.
Amikor reggel végleg eldöntöttem, hogy a Kerület-meccsre megyek, gyakorlatilag egyből nem lett semmi baja a fejemnek, a lelkiismeretemmel meg majd elszámolok egyszer, mert a szurkolásban a bűnös gondolat is bűnnek számít.
Egyébként hiába szerepelünk az NB III Nyugati-csoportjában (jelenleg másodikok vagyunk az Érd mögött, de úgyis mi leszünk a bajnokok, majd lendületből behúzzuk a másodosztályt is), a Kerület igazi klubként funkcionál. Elég csak megnézni a weblapunkat (nem csak focicsapatunk van), közösségi oldalainkat. Ami számomra fontos még, hogy a sajtó is csak úgy juthat be a mérkőzésekre, ahogyan azt magukra valamit is adó klubok intézik és szervezik meg, egyébként nem csak Magyarországon.
Mikor a klubházba értem, mindenki nagyon kedvesen fogadott, pedig új arcok voltak szolgálatban, mind a jegyek értékesítésénél, mind a biztonsági szolgálat részéről. Meglepett, hogy a biztis srácot nem ismerem, de mindenhová olyan korrekt arcot tudok kívánni, mint amilyen ő volt – mindenkivel.
Mikor felértem a lelátóra, első dolgom volt, hogy megnézzem, mennyien vagyunk kinn a meccsen. Szerintem legalább 100 ezren voltunk már megint, de mivel nagyjából 800-an férnek el állítólag/hivatalosan a főlelátón és az nem volt tele, lehet, hogy mások majd azt állítják, hogy olyan 500-an lehettünk. Nekem kell hinni!
Utána rápillantottam az eredményjelzőre és láttam, hogy 0-0-ra állunk a 10. percben az NB II-es Nyíregyháza ellen (tárgyaláson voltam előtte, emiatt csúsztam meg kissé).
„Ezért hozták ide a Kemenes Szabit?” – fogalmazódott meg bennem a legkézenfekvőbb kérdés, ami csak megfogalmazódhatott bennem. A Kerület edzője ugyanis Kemenes Szabolcs, aki kapusként a Fradiban és ugye a Honvédban is tolta angliai légióskodás mellett, majd az elmúlt két évben Budaörsön kitanulta a szakmát Bognár György mellett. A meccs után elmesélte, mennyit köszönhet Bognárnak, de erről majd egy-két nap múlva megjelenő, terjedelmes interjúban lesz majd szó.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy sokkal szervezettebbek vagyunk a szétesően futballozó Szparinál, pedig a kispad elől újra az a Zoran Szpisljak vezetőedző irányította a vendégeket, aki eddig eltiltás miatt nem tehette ezt meg.
Aztán a 20. percben először jött el az örök és egytelen igazság pillanata, mert remek akció végén Balázs Ricsi megszerezte a vezetést. Középen tudott kilépni a labdával, majd úgy 11 méterről úgy gurított a jobb alsóba a balra vetődő kapus mellett, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne mindig, mindenhol, minden ilyen esetben.
A szurkolói létforma egyik alapfeltétele, hogy óvjuk és ami még durvább, szinte minden pillanatban, minden meccshelyzetben féltjük a csapatunkat, de ilyenre ma tényleg nem került sor. Azért, mert egész egyszerűen a játék minden elemében sokkal jobban voltunk, mint a Szpari. Pedig a Nyíregyháza tegnap bejelentette az FTC-nevelés Csilus Ádám leigazolását is, akit direkt azért szerződtettek csak, hogy minket kiejtsenek a Magyar Kupából!
Ám a mestertervnek esélye nem volt összejönni, mert Balázs Ricsi 12 perccel később a jobbösszekötő helyéről, nagyjából 7-8 méterről bikázta a léc alá a labdát.
Ez volt az a pillanat, amikor annyira megnyugodtam, hogy úgy döntöttem, hogy elindulok a büfébe. A régi Kerület Büfé, mint már jeleztem a kis Radebergeréről volt a leghíresebb, az új meg a 10/10-es rántott húsos szendvicséről (uborkával) és az elképesztően finom teájáról – legalábbis számomra.
Leültem egy asztalhoz, ahonnan két dolgot vehettem az észre. Azt, hogy az egyik óbudai postást jobban érdekli a meccs, mint a munkája (teljes mértékben megértem), valamint azt, hogy Kapronczai a 44. percben úgy szerezte meg a harmadikat, hogy a nyírségiek kapusa, Csorvási sporttárs lehet, hogy élete potyáját nyelte be.
Fordulás után már tényleg csak egy csapat volt a pályán, és nem csak azért, mert Rajczi Petit is pályára küldte Kemenes Szabi. A támadón kívül egyébként Bori Gabi, Czvitkovics Peti (a szakmai stábnak is a tagja), Petneházi Márk és Szalai Vili, Szalai Ádám testvére is játszott azok közül a játékosok közül, akiket az NB I-ből is ismerhet a nagyérdemű.
A 70. percben úgy szereztük meg a negyediket, hogy lehet, előtte percekig nem értek a Szpisljak-legények a labdába, az akció végén Bori beadását Rajczi stukkolta a kapuba, remek mozdulattal. Innentől kezdve igazi örömfoci volt, nem mintha addig nem az lett volna. Pláne azért, mert a felnőttben ma bemutatkozó, saját nevelésű Orosházi Bence, nagyjából 1-2 perccel a becserélése után, első labdaérintéséből megszerezte az első gólját. És ezzel egyből jobb futballista lett nálam, mint amilyen Diego Armando Maradona vagy Galaschek Péter valaha volt.
Amikor bandukoltam a meccsre, azon filózgattam, vajon meglátszik-e majd a pályán a két csapat közötti osztálykülönbség. Nos, végül meglátszódott, csak a szereposztások cserélődtek fel.
Lefújás után hatalmas ünnep vette kezdetét a pályán és a lelátón, teljesen érthető okokból.
Egyébként a 4. gól után öblös hang törte át magát a meccs zaján, mivel gúnyos hangsúllyal kérdezte meg a vendégek szakvezetőjétől a következőt (a Szpari a bajnokságban is várakozáson alul szerepel): „Szpisljak: te vagy még az edző?” – a válasz hangos nevetés volt, meglátjuk, hogy a Nyíregyháza vezetői mennyire találják viccesnek csapatuk eddigi szereplését.
Kemenes Szabi, aki megkülönböztető mezben volt a mérkőzésen (nyilván azért, hogy a kék felsője ne zavarjon be, mert a csapata is olyan színű mezben FUTBALLOZOTT), szintén betolt egy hatalmas dumát. Mégpedig a cikk elején idézettet.
Tőkés Róbert partjelző ugyanis a világ közepének képzelte magát, vagy egész egyszerűen nem vette észre, hogy mi történik vele szemben a pályán. Mindkettő hatalmas hiba.
Szóval a Kerület cserélni szeretett volna, de közben megsérült az egyik játékos, ezért a kispad jelezte, hogy várnának a változtatással – elfogultságom ide, vagy másoké oda -, ez teljesen érthető és megszokott dolog a világ labdarúgásában. Erre ez tudott lenni Tőkés válasza: „Döntsék már el, hogy cserélnek-e vagy sem!”.
És mindez a nézőktől 5 méterre, miközben valakit ápolni kell.
Ezért szólt vissza neki Kemenes 1 perccel később, amikor véget ért a gyors, orvosi beavatkozás, hogy: „Csere lenne esetleg, ha megengeded, teeee….”
A lelátón hangos nevetés tört ki, a partjelző csak és kizárólag magának köszönhette, hogy arra a sorsra jutott, mint a zseniális és felülmúlhatatlan Joker, aki viszont mindent meg akart tenni azért, hogy ne gúnyolják ki, ne vessék meg.
Amikor vége lett a meccsnek és vártam Kemenes Szabira, hogy felvegyek vele egy interjút, találkoztam tinédzser korom egyik legnagyobb legendájával, aki akárhová megy Óbudán, szent ikonnak számít. Ő Márton Zoltán, aki teljesen megérdemelten dolgozik mindenesként a Kerületnél, és feltette azt a legendás kérdést, ami naponta hangzott el az öltözőben és a klubházban, amikor az NB I-ben szerepeltünk.
És azért is írom meg, hogy amikor másfél év múlva, a mostani kupagyőzelem, NB III-as bajnoki cím, majd az NB II-es aranyérem után beköszönünk az élvonalba, hivatkozási alapul szolgálhasson egy újabb, helyszíni riportnak.
A kérdése a következő volt az egyik sportbaráthoz, aki szintén ott volt már 20 évvel ezelőtti is: „Na, mi van te kis szifonfejű?”
Így ér körbe a történet, amikor a kérdés és a végeredmény is (csillagos) ötös!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)
