Az Újpest is simán nyert.
A futsal NB I hétfői játéknapja csúcsmeccset is hozott, hiszen az előző idényben bronzérmes Nyíregyháza az ezüstérmes Kecskemétet fogadta. A meccs végül nem hozott nagy izgalmakat, hiszen a hazaiak 9-0-ra nyertek.
Az összecsapás egyik hőse Maneca volt, a brazil légiós ötször is betalált. A súlyos vereség után a kecskeméti edző elnézést kért mindenkitől. Sőt, a távozására is utalt Koós Károly a mondandójában.
„A csapat nevében szeretnék elnézést kérni mindenkitől. Ez az eredmény újfent nem volt méltó hozzánk, a klubhoz. Több oka van ennek a hektikusságnak, ami minket jellemez. Néhány évet eltöltöttem a sportban, és csak azt tudom mondani örök igazságként, hogy ahogy edzel, úgy játszol. Szerintem jó néhányaknak magukba kell nézni, és változtatni a hozzáálláson.
Nekem is le kell vonni a konzekvenciát. Valószínűleg nem a megfelelő személy van a csapat élén, ezért az elnök úrral át kell beszélnünk a dolgokat, és megnézni, hogyan tudnánk megoldani ezt.
Ami a meccset illeti, ami kapura ment, az gól lett a hazai oldalon. Nálunk ez ellenkezőleg volt, kimaradt a helyzetek. 2-0 után már minden esélyünk elszállt, összeestünk teljesen” – mondta Koós Károly a kecskeméti klubhonlapnak.
A Nyíregyháza mellett az Újpest és a Berettyóújfalu is sima győzelmet aratott. A lila-fehérek Nyírbátorban nyertek 6-2-re, míg az újfaluiak a Haladás csarnokában diadalmaskodtak 8-1-re. A tabella élén a címvédő Veszprém áll, mögötte az Újpest második, a Nyíregyháza pedig harmadik.
FUTSAL
NB I, férfiak
8. forduló
Nyíregyháza–Kecskemét 9-0
Haladás–Berettyóújfalu 1-8
Nyírbátor–Újpest 2-6












