nb1.hu

Magyar Kupa: folytatná a hagyományt a Békéscsaba edzője

A kupa vagy a bajnokság a fontosabb?

Szerdán is lesz egy meccs a Magyar Kupában, ráadásul egy lila-fehér rangadó, ugyanis az NB II-es Békéscsabához látogat az Újpest.

A Békéscsaba eddig nem fut túl sikeres szezont, ugyanis 25 meccset követően a 16. helyet birtokolja a másodosztályban. A legutóbbi 5 meccsükből csak egyet tudtak megnyerni a viharsarkiak, két vereség és két döntetlen mellett. A találkozó előtt így nyilatkozott Schindler Csaba, a Békéscsaba vezetőedzője:

,,Egyértelműen az Újpest a párharc esélyese. Nehéz mérkőzésre készülünk, hiszen az átigazolási szezon utolsó pillanataiban nagyon jól igazoltak, így megerősödtek. Az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy a mi csapatunk nagyon hektikus teljesítményt nyújt, de bízom benne, hogy ezúttal azt az arcunkat tudjuk mutatni, ami nekünk és mindenki másnak is megfelelő. Időszakonként értetlenül állok a teljesítményünkkel szemben, hiszen nagyon hullámzó a játék minősége és nagyon jó lenne, ha végre kiegyenlítettebb focit tudnánk nyújtani. A szerdai mérkőzés gyakorlatilag egy bónusz mérkőzés a játékosoknak, hiszen egy első osztályú együttes az ellenfél, de ennek ellenére sincs rajtunk teher és megpróbálunk majd bátran futballozni. Az biztos, hogy egy-egy televíziós mérkőzésen néhány labdarúgónk teljesen másképp játszik, de sajnos nem tudjuk kérni, hogy 38 tévés meccsünk legyen a bajnokságban – bár lehet, akkor sokkal több pontunk lenne?! Reméljük, hogy folytatódik az a hagyomány, hogy az élő közvetítés alkalmával olyan teljesítményt nyújt a csapatom, amely előtt mindenki megemeli a kalapját."

A bajnokságot tekintve az Újpest sem túl acélos idén, ugyanis 22 kör után az éppen nem kiesést jelentő, 10. helyen áll a csapat, 24 egységgel a neve mellett. A formát tekintve viszont a fővárosiak a jobbak, ugyanis sorozatban két meccset nyertek meg, a Vidi és a Mezőkövesd ellen. Ráadásul az Újpest a címvédő a sorozatban, és mivel a bajnokságban nem sok babér termett az elmúlt években a csapatnak, így minden bizonnyal a Magyar Kupára fog majd koncentrálni. Georgios Koutroumpis, az Újpest középső védője egy nemrégiben adott interjújában így nyilatkozott a Magyar Kupáról:

,,Lépésről-lépésre haladunk és annak ellenére, hogy egy alacsonyabb osztályú csapat vár majd ránk a kupában, még nem igazán törődünk az ottani dolgokkal. Most sokkal fontosabb, hogy a bajnokságban kialakult nehéz helyzetünket tudjuk megoldani. Előbb pontokat kell gyűjtenünk a bajnokságban, aztán majd koncentrálhatunk a MOL Magyar Kupa küzdelmeire."

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

20.00: Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC