nb1.hu

Legutóbb a Vidinél játszott, most Győrbe adta őt kölcsön a DAC

Újabb kihívás vár a magyar tehetségre.

Az NB II-ben 10. helyen álló ETO FC Győr bejelentette, hogy a következő félévet Szendrei Ákos a csapatnál tölti. Íme:

"Szendrei Ákos személyében utánpótlás-válogatott támadóval erősödik az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapatának kerete. A fiatal csatár legutóbb a MOL Fehérvár FC együttesében szerepelt, tavasszal pedig már Győrben próbál minél több gólt szerezni.

A 19 esztendős Szendrei Ákos Pakson kezdett el futballozni, ahol az NB I-ben is bemutatkozott már. 2021-ben igazolt Dunaszerdahelyre a DAC-ba, ám az előző szezont kölcsönben a MOL Fehérvár FC-nél töltötte. Az utánpótlás-válogatottakat megjárt játékos nagy reményekkel érkezik a télen az ETO-ba, ahol az első pillanattól kezdve erőssége akar lenni a csapatnak.

– Véget ért a kölcsönjátékom Fehérváron, ami után a DAC visszahívott. Egyből jött a lehetőség Győrben, ahol a cél az lesz, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen játsszak, amiken sok góllal tudom segíteni a csapatot a következő fél évben. Örülök neki, hogy csatlakozhatok az ETO-hoz, szeretem a város, emellett a klub is komoly történelemmel rendelkezik, ami egyértelműen szimpatikus volt. Ismerem a társak nagy részét, így a beilleszkedéssel sem lehetnek problémák. Sokkal jobb eredményeket szeretnénk elérni a tavaszi szezonban, mint az első félévben, hiszen nem itt van a helyünk a tabellán, ahol jelenleg állunk – mondta Szendrei Ákos."

Szendrei a Vidinél három NB I-es, négy NB III-as és egy Magyar Kupa-meccsen kapott lehetőséget. Az ETO január 30-án a Szeged otthonában folytatja a bajnokságot. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC