nb1.hu

Koronavírus: Csank János kórházba került

Több játékos is megfertőződött.

Csank János korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, a szakember 19 meccsen irányította a mieinket. Csank jelenleg az NB III-ban szereplő Vácnál vállal munkát. A Vác a hétvégén a Hódmezővásárhellyel csapott volna össze, de a meccset el kell halasztani, hiszen a Duna-partiaknál sokan koronavírusosak lettek. Csankot jelenleg kórházban ápolják – ez derül ki a HFC bejelentéséből.

A hódmezővásárhelyiek közleménye:

"Elmarad a Vác FC – Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgó összecsapás, a hazaiak kérték a találkozó elhalasztását, mivel több játékosuk és a vezetőedzőjük, Csank János is koronavírusos lett. A halasztásba a Hódmezővásárhelyi FC belement.

Az utolsó pillanatokban kérte a vasárnap fél 14:30-ra tervezett Vác FC – Hódmezővásárhelyi FC NB III-as labdarúgó meccs elhalasztását a hazai együttes. A váciaknál a játékosok között is több a koronavírus fertőzött, akikre nem számíthat a szakmai vezetés, valamint a héten Csank János is megbetegedett, a vezetőedző tüdőgyulladással került kórházba, ahol második koronavírus-tesztje pozitív lett.

A Hódmezővásárhelyi FC természetesen belement a mérkőzés elhalasztásába, így vasárnap nem utazunk Vácra.

Az ellenfél játékosainak és Csank János vezetőedzőnek ezúton is kívánunk mielőbbi felgyógyulást!"

FRISSÍTÉS:

19.39:

Koronavírus: megszólalt a kórházban kezelt Csank János – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC