nb1.hu

Koronavírus: 45 szurkolói csoport kéri, hogy még ne folytatódjon a bajnokság

A világbajnok szerint lehetetlen befejezni a Bajnokok Ligáját.

KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA

NÉMETORSZÁG
Lucas Hernández, a Bayern München világbajnok francia labdarúgója szerint lehetetlen befejezni a Bajnokok Ligája félbeszakadt idényét, amely a nyolcaddöntőnél tart. Indoklásként elmondta, minden országot érint a járvány, márpedig nehéz lenne mindenhol ugyanabban az időben újrakezdeni a felkészülést, a játékot és az utazást. "Reálisnak kell lenni. Nem hiszem, hogy be lehet fejezni a Bajnokok Ligáját, különösen, ha a bajnokságok az elsődlegesek" – nyilatkozta a L'Équipe francia sportnapilapnak. Hozzátette, a Bundesligában kilenc forduló van hátra, ezek megrendezését lehetségesnek tartja.

OLASZORSZÁG
Az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke, Gabriele Gravina megerősítette, hogy körülbelül három hét múlva ismét edzésbe állhatnak a csapatok. "Reményeink szerint május elején elvégezhetjük a tesztelést a játékosokon annak érdekében, hogy negatív eredményt követően a csapatoknál újra elkezdődhessenek az edzések" – mondta az elnök. Hozzátette: mivel nincs határidőhöz kötve a bajnokság befejezése, elképzelhetőnek tartja a nyári mérkőzéseket. Gravina kiemelte: eltökélt szándéka, hogy befejezzék a bajnokságot, amelyből 12 teljes forduló van még hátra. A bajnokság folytatása és befejezése ellen már több klub tiltakozott, a Brescia pedig kategorikusan kijelentette, hogy semmiképp nem hajlandó pályára lépni.
    
ANGLIA
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) semleges helyszíneken, konkrétan a Wembley Stadionban és a St. George's Parkban rendezné a Premier League mérkőzéseit a szezon folytatásában a The Times című napilap értesülése szerint. A londoni arénában egy napon több mérkőzést is játszhatnának, valószínűleg nézők nélkül. A St. George's Parkban lévő Nemzeti Futballközpont előnye, hogy 228 szobás szálloda tartozik hozzá, és 13 pályája van, vagyis ott a csapatok felkészülése is megvalósítható lenne. Az angol élvonal március 13. óta szünetel, és egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatódhat.
    
SPANYOLORSZÁG
A spanyol labdarúgóliga vezetősége kijelentette, bármiféle folytatásról csak az egészségügyi hatóságok engedélye után születhet döntés. A Real Sociedad vezetése vasárnap megtiltotta a játékosoknak, hogy kiscsoportos edzéseken vegyenek részt, noha az eredeti terv ez volt. Közölték, a labdarúgóknak továbbra is egyedül, otthonukban kell megfelelő formában tartaniuk magukat.
    
SKÓCIA
A 42 skót profi labdarúgóklub vezetője digitális szavazással véleményezte a ligának (SPFL) a bajnoki idény lezárásáról szóló javaslatát. Eszerint amennyiben nem lehet folytatni a játékot, akkor mind a négy osztályban az eddigi eredmények alapján – a szerzett pontok és a lejátszott mérkőzések arányszámát figyelembe véve – állapítanák meg a helyezéseket. A voksolást követően nem hirdették ki az eredményt, mert az egyik klub, a Dundee képviselője nem szavazott a határidő előtt, a Hearts és a Rangers illetékesei pedig élesen kritizálták az SPFL eljárását.
    
OROSZORSZÁG
Az Orosz Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy pénzügyi támogatást nyújt a játékvezetőknek, akik a Premjer Liga és a második vonal mérkőzésein működnek közre, de a világjárvány miatt jelenleg szünetelő bajnokságban munka, s így fizetés nélkül maradtak. A vezetőbírók áprilisban fejenként 115 ezer rubelre (mintegy 500 ezer forint), az asszisztensek pedig 55 ezerre számíthatnak. A szövetség ugyanekkora anyagi segítséget ígért májusra is.
    
BELGIUM
Obbi Oulare-t, a belga Standard Liége labdarúgóját 250 euróra (89 ezer forint) büntették, mert kerti sütögetés volt a Hassel városában található otthonában, ezt pedig a rendőrség tiltott csoportosulásnak minősítette. "Nem rendeztünk partit, de a szomszédok hívták a rendőrséget. Nem hiszem, hogy valamit rosszul csináltam volna. Megértem, hogy a rendőrség a munkáját végzi, de nem szabad túlzásba esti" – mondta a 24 éves játékos.
    
NÉMETORSZÁG
A német negyedosztályú Lokomotiv Leipzig labdarúgóklub március 19. óta pénzt gyűjt virtuális, 1 eurós jegyek értékesítésével. A cél 120 ezer euró (42,6 millió forint) összegyűjtése volt, ami máris sikerült, de az akció tovább tart, május 8-ig. A klub a pénzt a számlatartozások fizetésére használja.
    
FRANCIAORSZÁG
Negyvenöt francia szurkolói csoport közös nyilatkozatot adott ki, amelyben azt kérik, csak a járvány elvonulta után kezdjék újra az első- és másodosztályú labdarúgó-bajnokságok küzdelmeit. "Ne a gazdasági, hanem az egészségügyi kérdések legyenek a döntők, azoktól tegyék függővé, mikor indulnak újra a küzdelmek" – áll az ultrák közleményében.

FRISSÍTÉS: 7.52

Újabb megállapodás a bajnokságok befejezéséről? – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC