nb1.hu

Kitömte a Vidi a Kövesdet, a "kopaszok" értékeltek

Felcsút - Egyszer fent, másszor lent.

 

A Videoton-Mezőkövesd (4-0) találkozót követően a két mester értékelte a pályán látottakat.

 

Marko Nikolics: "Gratulálok a játékosoknak a mai teljesítményhez. Fontos volt a mai mérkőzés és az, hogy így szerepeltek, mert volt olyan érzésem, hogy mindenki elkezdett kételkedni a Vidiben. Nekünk ez jó motiváció volt és sikerült jól játszanunk. Persze továbbra is alázatosan kell folytatnunk, hiszen a felénél sem vagyunk még a bajnokságnak. Keményen kell dolgoznunk, fejlődnünk kell napról-napra, sok akadály van még előttünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat és mi legyünk a bajnokok. A Mezőkövesdnek a második gólunk előtt voltak jó momentumai, utána már nehéz dolguk volt. Mi sok helyzetet alakítottunk ki, lőttünk négy gólt, nem kaptunk egyet sem, szóval még egyszer csak gratulálni tudok a játékosoknak, a közönségnek pedig köszönjük szépen a mai szurkolást is.” 

 

Kuttor Attila: "Nyilván nem arra készültünk, hogy 4-0-ra kikapunk. Amit a mezőnyben próbáltunk játszani, az működött, ettől függetlenül tudjuk, hogy a Vidi olyan kvalitást képvisel, hogy bármikor gólt tud szerezni, nekünk viszont ebben a tekintetben fejlődnünk kell. Az elején megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de egy szerencsétlen helyzet után végül mégis az ellenfél került előnybe. A második gól előtt a játékvezető sípolt, innentől kezdve nem is érdekes, hogy les volt a szituáció vagy nem. Az elmúlt hetekben egy alapjátékot próbáltunk kialakítani, ezt a jövőben át kell vinnünk eredményességbe, ez lesz a legfontosabb feladatunk a bajnoki szünetben."

 

 

Sokkoló: a Groupama véres padlója a késelés után – fotó! – NB1.hu

Sokkoló: a Groupama véres padlója a késelés után – fotó!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC