nb1.hu

Kérdéses, hol folytatja nyártól Holman Dávid

Jól halad a rehabilitációja.

Holman Dávid 2017 nyara óta szerepel a Slovan Bratislava együttesében. A 29 éves futballista szerződése a nyáron lejár a pozsonyi gárdánál, és nagy kérdés, a következő szezonnak melyik együttesben vág neki. 

Holman az nso.hu-nak elmondta, több csapat is puhatolózott már nála.

"Voltak már érdeklődések, de most csak arra fókuszálok, hogy mielőbb újra pályára léphessek és minél több meccsen szerepelhessek" – fogalmazott az 5-szörös magyar válogatott futballista, akinek az értékét a Transfermarkt 500 ezer euróra becsüli. Az oldal egyébként korábban többször is 750 ezer euróra taksálta a labdarúgó értékét:

Holman a HLSZ adatbankja szerint korábban 71 NB I-es találkozón jutott szóhoz, ezeken 12 gólt szerzett. 

Holman ahogy jelezte, gőzerővel dolgozik a visszatérésen. A játékosnak nyáron a jobb térdében szakadt el a keresztszalag. Érdekesség, hogy korábban a bal lábában is ez történt. 

"Most gyorsabban gyógyultam a műtét után, ami annak is köszönhető, hogy a decembert is végig dolgoztam, nem tartottam téli szünetet.  Én már most százszázalékosnak érzem magam, teljesen rendben van a lábam, persze érthető, hogy két ilyen sérülés után a klubom nem szeretné siettetni a visszatérésemet" – mutatott rá Holman.

Holman a sérülése előtt hét tétmeccsen szerepelt a klubjában a mostani idényben, a statisztikai lapján egy gól és egy gólpassz szerepel. 

A Slovan az első helyen telel a szlovák bajnokságban, a csapat fórja 3 pont a második Dunaszerdahellyel szemben. Érdekesség, hogy február 12-én pont a DAC otthonában vizitálnak majd a pozsonyiak. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC