nb1.hu

Igen nemes feladata lesz Horváth Ferencnek Bognár György ellen

Jó kis fejtörő!

Hétfőn azzal indított a Nemzeti Sport, hogy akár már a hét elején átveheti Michael Boris, az MTK korábbi vezetőedzője Horváth Ferenc helyét a kispesti kispadon (hozzátéve, hogy akár a korábbi szövetségi kapitány, Bernd Storck lehet a sportigazgató, vele kapcsolatban úgy tudjuk, ő egyáltalán nem érkezne…), majd tegnap már arról adott hírt a sportnapilap, hogy a Paks ellen szinte biztos, hogy még mindig Horváth lesz a szakvezető.

Az okok között nyilván az anyagiak is szerepet játszanak, mert az nem úgy van, hogy csak fogjuk magunkat, elküldünk egy vezetőedzőt (és a segítőit is a legtöbb esetben), mert szerződések kötik őket a klubjaikhoz, ezért ki kell őket fizetni menesztésnél, ami soha nem kis összeg.

Most sem az!

 

Ráadásul az új vezetőedzőt (és az esetleges segítőit) is fizetni kell, azaz csak kimondva könnyű az edzőváltás. Olyan ez egy durva, de reméljük nem sértő, hanem érthető hasonlattal, mikor használnánk, ezért megvesszük a villanykörtét, de két boltban is ki kell fizetni az árát.

 

Senki nem örülne neki…

A Kispest tehát Horváth Ferenc irányításával készül a Paks elleni találkozóra és vannak ám gondjai a vezetőedzőnek. Batik Bencét, a gárda csapatkapitányát kiállították az Újpest ellen (4 meccses eltiltást kapott, ami ellen a Honvéd fellebbez), így nem játszhat a tolnaiak ellen.

Logikus megoldás lenne, ha a védelemben így még nagyobb feladat hárulna az örökifjú Ivan Lovricra, ám a Honvéd egyik legfontosabb pillére meg az ötödik sárga lapját kapta meg az Újpest ellen.

A Honvédnak tehát az ellen a Paks ellen kell pótolnia a két legfontosabb védőjét, mely gárda eddig a legtöbb gólt rúgta a bajnokságban.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez nemes feladat lesz.

A meccs várható alakulásának a szempontjából nem elhallgatva azt a tényt, hogy Bognár György csapata kapta eddig a második legtöbb gólt…

FRISSÍTÉS: 11.59

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC