Kihagyott 11-es, vérző fej.
HONVÉD-VIDEOTON 1-1
Döntetlent játszott egymással a Honvéd és a Videoton, ez az eredmény egyik csapat számára sem ideális. A Honvédnak annyira elég ez az egy pont, hogy meg tudta erősíteni a helyét a középmezőnyben, viszont nem tudott feljebb kapaszkodni a tabellán, hogy esetlegesen megközelítse a dobogót. A Vidi számára a botlás súlyos következményekkel járhat, hiszen így a Ferencváros előnye 8 pont jelenleg gy, hogy a zöld-fehér csapat egy meccsel kevesebbet játszott.
A MECCS FŐSZEREPLŐI: A KÉT SZURKOLÓTÁBOR
Rajtuk megint nem múlott semmi. Mind a két tábor hangosan, folyamatosan és változatosan szurkolt. Élvezetes volt hallgatni az énekeket és természetesen egymás zrikálása is belefért.
A MECCS KULCSMOMENTUMA: TUJVEL MEGFOGTA NIKOLICS 11-ESÉT
A 18. percben 11-est rúghatott tizenegyest, Nikolics állt a labda mögé. Tujvel azonban érezte az irányt és kiütötte a labdát, majd az ismétlést is védeni tudta. Nikolics második próbálkozása során, véletlenül eltalálta a Honvéd kapusának a fejét, amin felszakadt a bőr és vérezni kezdett. A kispesti tábor folyamatosan éltette Tujvelt a tettért, miközben az orvosi stáb ápolta.
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
4. perc: Elek indítása után Bamgboye adta jobbról középre a labdát, amit Petrjak lekészített Nikolicsnak, aki egy pattanás után, 15 méterről a bal alsóba küldte. 0-1!
Security Check Required
(null)
63. perc: Ugrai Roland indítása után Gazdag próbálkozott, ám Kovácsik hárított. Pátkai kissé könnyelmű volt, így Ugrai visszaszerezte tőle a labdát a 16-oson belül, majd 10 méterről a léc alá lőtt. 1-1!
Security Check Required
(null)
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
A Honvédra nem vár könnyű meccs a következő fordulóban, Mezőkövesden vendégszerepel majd a csapat. A Videoton az edzőváltás után magára találó Újpestet fogadja a hétvégén.
JEGYZŐKÖNYV
Budapest Honvéd – MOL Fehérvár FC 1-1
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 646 néző, v.: Csonka
Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Mezghrani, Szendrei (Moutari, 84.), Hidi, Gazdag (Nagy G., 84.), Aliji (Uzoma, a szünetben) – Ugrai (Cipf, 90.), Lanzafame (Kesztyűs, 65.)
Fehérvár: Kovácsik – Hangya, Juhász R., Musliu (Vinícius, 73.), Stopira – Pátkai (Hodzic, 65.), Elek – Bamgboye Funsho (Futács, 80.), Kovács I. (Houri, 65.), Petrjak – Nikolics
gólszerzők: Ugrai (63.), illetve Nikolics (4.)
REAKCIÓK:
Honvéd-Vidi: "mi vagyunk a Fehérvár!" – REAKCIÓK – NB1.hu
A tabella a linkre kattintva érhető el.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)